Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított keresztaluljáró

2024. március 28. csütörtök, 12.26 / Utolsó módosítás: 2024. március 28. csütörtök, 12.38
A Nyugati felújított aluljárója

Befejeződtek a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítási munkálatai, mostantól az utasok előtt is nyitva áll a peronokhoz vezető, új köntöst kapott átjáró.  

A WestEnd felőli (1-9.) vágányokat a Ceglédi váróval, azaz a 14-17. vágányokkal összekötő keresztaluljáró felújítása két fő részből állt: egyrészt a régi, használaton kívüli peronfelvonó helyére egy új és modern liftet építettek be, ez múlt héten már az utasok rendelkezésére állt. A másik feladat az aluljáró teljes felújítása volt, ami most fejeződött be.

A keresztaluljáró munkálatai 2023 augusztusában kezdődtek meg, és ősztől teljes lezárás mellett folytatódtak. A felújítás keretében az aluljáróban elvégezték az álmennyezet padlóburkolat teljes cseréjét a lámpatestekkel, új elektromos hálózattal, vízelvezetőkkel együtt, továbbá megújult a falburkolat és az oldalajtók sora a régi lépcsőkkel együtt. A falakon a Nyugati pályaudvar terveinek részletrajzai láthatóak, például a toronyról és a homlokzatról, ezzel is egyedi hangulatot adva a folyosónak. A keresztaluljáróban taktilis sáv, valamint a korlátokon elhelyezett Braille – írás segíti az akadálymentes közlekedést. A munkálatok befejezésével a pénztárkonténerek mellett elhelyezett ideiglenes mosdó is bezárt, és az új bejárat mögött megnyílt az itt található mosdó is.

Az elmúlt hónapokban elvégzett munkálatoknak köszönhetően megújult állomási környezet várja az utasokat a peronok megközelítését segítő keresztaluljáróban, az új lifttel pedig már akadálymentesen megközelíthető az aluljáró a pályaudvar területéről.

A keresztaluljáró felújítása és a peronlift cseréje a MÁV beruházásában, hazai költségvetési forrásból és az Európai Unió finanszírozásával a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A keresztaluljáró felújítását a Mega-Logistic Zrt. végezte el.

A Nyugati felújított aluljárója

A Nyugati felújított aluljárója

A Nyugati felújított aluljárójaLogó: Kohéziós Alap

 

 

Budapest, 2024. március 28.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság