Március elsejétől ötödével olcsóbban utazhatunk Szeged és Szabadka között

2024. február 28. szerda, 12.05
Motorvonat Szeged-Szabadka között

Budapest, 2024. február 28. – Nyolc évnyi szünet után tavaly novemberben napi 10 járat (5 vonatpár) közlekedésével indult újra a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között. A Szerbia és Magyarország között rendszeresen ingázók visszajelzései alapján a MÁV-VOLÁN-csoport március 1-jétől 20 százalékkal csökkenti a menetdíjakat, hogy az egyre népszerűbb járat a munkába és iskolába járóknak még elérhetőbb alternatívát nyújtson a közúti – elsősorban személygépkocsis – közlekedéssel szemben. Az új, belföldi tarifák bevezetésével párhuzamosan végrehajtott árcsökkentés révén március 1-jétől, immár 5 euróért lehet nemzetközi jegyet váltani, de olcsóbbak lesznek a bérletek is: a felnőtt bérlet 80 euró helyett csupán 64, a tanuló pedig 50 euró helyett mindössze 40 euróba fog kerülni.

A kiszámíthatatlan határátlépéssel terhelt közúti közlekedésnél kiszámíthatóbb, megbízhatóbb menetidőkkel, átlagosan 95 perc alatt teszik meg az utat a korszerű, klímás dízel motorvonatok.

Az újraindított szolgáltatás sikerét és szükségességét jelzi, hogy eddig már több mint 20 ezren vették igénybe a Szeged és Szabadka közötti járatainkat. A két nagyváros, illetve a két térség között magas a mobilitási igény, és a vonatok jelentősen megkönnyítik a munkába és iskolába járást, valamint kiemelten segítik a délvidéki magyarság anyaországi kapcsolattartását is. A járatok többségéhez IC-csatlakozás érhető el Szegeden Budapest felé, így a fővárosból és több nagyvárosból akár egynapos utazás is tervezhető Szabadkára és Palicsra.

A forgalom újraindulása óta az egy útra érvényes jegyeket 6,2 euróért lehetett megvásárolni, ezek ára március 1-jétől 20 százalékkal csökken, így már csak 5 euróba fog kerülni. Gyerekeknek 15 éves korig ezek a jegyek csak 2,50 euróba kerülnek. A jegyárak mellett a bérletek díjait is mérsékeljük: a felnőtt bérlet 80 euró helyett csak 64, a diákbérlet pedig 50 euró helyett 40 euróba fog kerülni. Ugyancsak kedvezőbbek lesznek a nem a teljes útvonalra (például Szeged és Hajdújárás között) érvényes jegy- és bérletárak is.

A regionális menetjegyek a MÁV-START nemzetközi jegypénztáraiban, legkényelmesebben pedig a jegy.mav.hu felületén válthatók meg, a bérletek csak a szegedi pénztárban kaphatók.

Az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, az ilyen bérletek tulajdonosainak már Szegedtől kell nemzetközi jegyet vagy bérletet vásárolniuk. A kizárólag belföldön, Szeged és Röszke állomások között utazók természetesen használhatják az ország- és Csongrád-Csanád vármegyebérleteket is.

Ugyancsak fontos tudnivaló, hogy a Magyarországon érvényes kedvezmények csak belföldi utazáshoz vehetők igénybe, így például a Szerbiába utazó gyerekeknek, nagycsaládosoknak és időseknek is Szegedtől nemzetközi jegyet kell vásárolniuk.

Napi öt pár vonat szolgálja az utasokat

Napi öt pár, azaz tíz járat közlekedik a két ország között, ebből négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat szolgál ki. A menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7:00-kor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre, ez biztosítja a reggeli hivatásforgalmat (munkába-, iskolába járást). A Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra.

A Szeged–Szabadka vasútvonal felújítását követően, várhatóan 2025-től villamos motorvonatok állhatnak forgalomba, csökkenhet a menetidő és gyakrabban közlekedhetnek a vonatok.

Az utasaink a MÁV honlapján a nemzetközi utazás menüponton belül az országonkénti ajánlatokban tájékozódhatnak a Magyarország és Szerbia közötti utazási lehetőségekről:

https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/szerbia

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság