Mozdonyvezetőnek lenni "álommunkásként"

2020. október 15. csütörtök, 16.13 / Utolsó módosítás: 2020. október 15. csütörtök, 16.13

A korábbi évek pozitív tapasztalatai alapján a MÁV idén is csatlakozott a Neked MUNKA Nekem ÁLOM! programhoz. A budapesti eseményen a mozdonyvezetői szakma iránt érdeklődő jelentkező a MÁV-START emeletes motorvonata, a KISS vezetőállásán ismerkedhetett a munkakörrel „álommunkásként”.

A program egy olyan egyedi kezdeményezés Magyarországon, amely lehetőséget ad fogyatékkal élő és megváltozott munkaképességű emberek és munkáltatók kötetlen találkozására. A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! napon a fogyatékkal élő résztvevők együtt dolgozhatnak egy számukra érdekes munkahely munkatársával, egy őket érdeklő munkakörben, és testközelből figyelhetik meg egy munkavállaló mindennapi tevékenységeit.

A MÁV-START idén három helyszínen, Kecskeméten, Pápán és Budapesten segítette egy-egy jelentkező álmának beteljesülését. Kecskeméten igazi dízel-élményben volt része a programban résztvevő Lászlónak, aki fiatalkorában dízelmozdonyszerelőnek tanult. A kecskeméti fűtőház munkatársaival először a Baja és Kecskemét között közlekedő InterRegio Uzsgyiját ismerhette meg. A külső és belső bemutatás után indult útnak a motorvonat - természetesen szabályozott keretek között - jelzőtől jelzőig, ahol vendégünk megtapasztalhatta, milyen érzés az, amikor a gyorsfék fogja meg a vonatot. Ezt követően a Kecskemét-Lajosmizse között közlekedő Bz motorvonat volt soron: a teljes beindítási fázis és a vezetőállás bemutatása után, a cseh motorvonatot is mozgás közben mutatták be a kollégák.

A második „álommegvalósítás” Pápán történt, egy látássérült hölgy kívánságát teljesítettük, aki szintén a mozdonyvezetői szakma iránt érdeklődött. Elvirának munkatársaink az állomáson tartózkodó Bz motorvonatot mutatták be az utastér alatt megbúvó motoroktól, a Teloc-szalagon keresztül, a vezetőállás minden részletéig.

A fővárosi esemény a Nyugati pályaudvar Királyi várójában kezdődött, ahol a mozdonyvezetői szakma iránt érdeklődő Bence a humán szervezet munkatársaival beszélgethetett a munkakör feltételeiről, majd a MÁV-START emeletes motorvonata, a KISS vezetőállására nyerhetett belépést, ahova Kerékgyártó József vezérigazgató is elkísérte. Bence Kőbánya-Kispest állomásig a vezetőálláson figyelhette a mozdonyvezető munkáját.

A KISS motorvonat vezetőállásán

A MÁV-csoport 43 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat, ennek lehetőségét a jövőben is fenn kívánja tartani, amennyiben azt a pozíció jellege illetve a munkakörnyezet lehetővé teszi.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság