Hírfolyam

Ha csak a cégcsoport adott cégének híreire kíváncsi, válasszon céget.
2023. október 13. péntek, 19.02

Október 27-én indul a győri fővonal felújításának legnehezebb szakasza

Már elérhető a teljes vágányzár idején érvényes menetrend
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vonal Szárliget és Biatorbágy közötti szakaszának felújítása október 27-én új fázisához érkezik. Ekkortól a munkálatok egyidejűleg érintik mindkét vágányt, ezért három héten keresztül, november 17-ig teljesen szünetelni fog a vonatközlekedés Biatorbágy–Szárliget, illetve Tatabánya, éjszakánként pedig Szárliget és Budaörs között. Ezeken a szakaszokon kizárólag pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.
A MÁV-VOLÁN-csoport mindent elkövet azért, hogy az ideiglenes közlekedési rend a lehető legjobban alkalmazkodjon a helyzethez: az eddigihez képest kétszer annyi autóbuszt állítunk szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangoljuk az utasigényekkel.

Ugyanakkor szeretnénk már most arra kérni utasainkat, hogy a szokásosnál nagyobb ráhagyással tervezzék meg utazásukat, mert a menetidők sajnos érdemben hosszabbodhatnak.
Ugyancsak a pályafelújítás legösszetettebb, második szakaszával függ össze az 5-ös számú vasútvonal forgalmi rendjének változása. A szóba jöhető műszaki és forgalmi forgatókönyvek alapos vizsgálata után a szakemberek arra a döntésre jutottak, hogy a tehervonatok forgalmát a győri fővonalról átmenetileg a Székesfehérvár–Komárom vonalra lehet átterelni. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a személyszállító vonatok közlekedése itt szintén szünetelni fog, az utasokat Székesfehérvár és Komárom között ugyancsak vonatpótló buszok szállítják. A háromhetes vonatpótlás bevezetése átmeneti és rendkívüli intézkedés, melyet követően a vasútvonalon visszaáll majd az eddig megszokott szolgáltatás és ismét járnak majd személyszállító vonatok.

Utasaink szíves megértését és türelmét kérjük!

2023. október 12. csütörtök, 05.36

Őszi családi nap a Gyermekvasúton

Október 14-én a budapesti Gyermekvasút játékos családi nappal vár kicsiket és nagyokat egyaránt a hűvösvölgyi végállomáson.

2023. október 10. kedd, 10.48

Hatékonyabbá válik a vasúti járműfejlesztés és karbantartás a MÁV-VOLÁN-csoportnál

Budapest, 2023. október 10 - Magántőke bevonásával válhat jobbá, egyszerűbbé a vasúti járművek karbantartásának és gyártásának folyamata a MÁV-VOLÁN-csoportnál, miután a Kormány döntése nyomán a MÁV VAGON Kft. mintegy 75%-a magánkézbe kerül.  A cég ugyanakkor továbbra is a MÁV-VOLÁN-csoport leányvállalata marad, így a munkavállalók foglalkoztatásának feltételeit nem befolyásolja a tulajdonosi szerkezet változása.

2023. október 7. szombat, 09.46

Ha megütöd, leülöd!

Budapest, 2023. október 7. – Figyelemfelhívó kampányt indított a MÁV–VOLÁN-csoport a munkavállalói elleni támadások megelőzésére

Az elmúlt hónapokban több alkalommal érte súlyos támadás a MÁV–VOLÁN-csoport munkatársait feladataik ellátása közben. A cégcsoport határozottan kiáll munkavállalói mellett, és elítél mindennemű erőszakot. A MÁV–VOLÁN-csoport 2023. október elejétől egy hónapos intenzív figyelemfelhívó kampányt indított, hogy rávilágítson a problémára, illetve nyomatékossá tegye annak súlyosságát – megelőzve a jövőbeni eseteket.

2023. október 5. csütörtök, 13.36

Felújított vasútállomás várja az utazókat Veszprémben

Elindult az állatbarát állomás mintaprojekt

Veszprém, 2023. október 5. – A veszprémi vasútállomás felújítása a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programhoz csatlakozva valósult meg. A munkálatok több ütemben zajlottak, július közepén nyílt meg az utascsarnok, mostanra pedig a teljes állomási környezet is elkészült.

Idén Veszprém és a régió ad otthont az Európa Kulturális Fővárosa programnak, így számos rendezvény várja az ide látogatókat egész évben. Ehhez kapcsolódva újult meg a vasútállomás is. A felújítás februárban kezdődött, mely az állomásépület külső-belső és a csatlakozó utasforgalmi területek korszerűsítését foglalta magába. Az első ütem július közepén fejeződött be, azóta használhatják az utasok a megújult utascsarnokot. A kivitelezés második, befejező üteme most zárult le, ennek köszönhetően a teljes állomási környezet megújulva várja a vonattal utazókat.

2023. október 4. szerda, 06.00

Utazzon a MÁV-VOLÁN-csoport Dunakanyar napijegyével az őszi-téli időszakban is

Budapest, 2023. október 4. Érdemes kihasználni a közösségi közlekedés adta lehetőségeket, ha a hűvösebb hónapokban is szívesen kirándulunk. Bár a hajózási szezon idei évre véget ért, a Dunakanyar napijegy az őszi-téli időszakban is elérhető marad az utasoknak a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz kijelölt járatain a Dunakanyar, a Börzsöny és a Pilis térségében. Október 2-tól még kedvezőbb áron váltható meg.  

2023. október 3. kedd, 17.36

A felújítás miatt október 4-től elköltözik a Nyugati aluljáróból a mosdó

Logó - Széchenyi 2020

A Nyugati pályaudvar keresztaluljáró felújítása következő üteméhez ért. Október 4-től a felújítás miatt lezárják az aluljáró mosdóját is, a munkálatok idejére pénztárkonténerek mellett elhelyezett konténer mosdót használhatják az utasok.

2023. október 3. kedd, 07.15

Már óránként jár prémium és bisztrószolgáltatást nyújtó IC+ kocsi Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon

Budapest, 2023. október 3. – Október 2-ától a hazai gyártású IC+ 1. osztályú, prémium- és bisztrószakasszal rendelkező kocsik közlekednek valamennyi Nyírség IC-ben, Latorca IC-ben, valamint már az 580 sz. Tokaj IC-ben is. Ennek köszönhetően a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza fővonalon már óránként jár olyan távolsági vonat, amelyen elérhető az Utasellátó fedélzeti vendéglátása.

 

2023. október 2. hétfő, 13.29

Újabb változást jelentett be az osztrák államvasutak: Nem mától, csak szerdától kell átszállniuk a railjet utasoknak Bécsben

Az elmúlt héten az osztrák vasúttársaság (ÖBB) arról tájékoztatta a vasúttársaságot, hogy október 2-tól, hétfőtől október 26-ig, a győri fővonalon végzett felújítás jelenlegi fázisához igazodva néhány Budapestről induló és Bécsen túl közlekedő Railjet xpress rövidebb útvonalon, csak Bécsig közlekedik. Vasárnap késő este az osztrák államvasutak újabb egyoldalú döntést hozott: arról tájékoztatta a MÁV-ot, hogy a menetrendi átállást, a Bécsen túl menő vonatok leválasztását nem tudja technikailag az általa jelzett időben megoldani, így a bevezetését néhány nappal elhalasztja, előreláthatólag csak 2023. október 4-étől vezeti be. Egyúttal felkérte a MÁV-ot, hogy a hirtelen változtatásról tájékoztassa a Budapestről induló utasokat.

2023. október 1. vasárnap, 14.23

A V-Busz veszprémi helyi autóbusz-járataira is megvásárolhatók a jegyek és bérletek a vasúti jegyautomatákból és a MÁV applikációból

Bővült a MÁV applikációban és a vasúttársaság jegyértékesítő automatáiból megvásárolható buszos díjtermékek köre. Október 1-jétől ugyanis a MÁV-START jegyértékesítési rendszerében elérhetővé váltak a V-Busz veszprémi helyi buszjárataira érvényes jegyek és bérletek is.

Oldalak