Ukrajna
a meglepő különlegességek vidéke
Ha a Nyugat-Európában megszokott történelmi és művészeti emlékek helyett valami különlegeset akar felfedezni, vagy éppen a nyugatias látványosságokat egy szokatlan környezetben szeretné átélni, Ukrajna ideális választás lehet az Ön számára is. A hatalmas ország földjén a legkülönfélébb kultúrák hagyták hátra nyomukat, a legmeghatározóbb azonban az orosz és a szovjet birodalom volt. Ennek eltéveszthetetlen épületeit, járműveit, étkeit és szokásait Ukrajnában a lehető legkedvezőbb körülmények között fedezheti fel: könnyen elérhetően, kedvező árakon, és vízumkényszer nélkül!
A lehetőségek száma végtelen: felfedezheti az első orosz birodalom egykori, és Ukrajna mai fővárosát Kijevet, ahol a csillogó ortodox templomok és a szovjet sugárutak váltakoznak, vagy a Monarchia multikulturalitását ma is szépen képviselő Lvov-ot. De érdemes felkeresni a mediterrán hangulatú Odessza kikötőjét, ahol a Patyomkin páncélos című film legendás lépcsője áll – vagy a Krím-félszigetet, melyen a görögök és a tatárok legalább annyi műemléket hagytak hátra, mint az orosz cárok és nemesek. Itt utazhatunk a világ leghosszabb trolibuszvonalán is Jaltába, a békekonferencia színhelyére… s felfedezhetjük más újkori csaták színhelyét is itt, vagy csak élvezhetjük a tengeri fürdőzést.
Aki ennél is többre vágyik, a viking felfedezők útját követve juthat el a Dnyeper menti iparvidékekhez, onnan pedig akár az ország délkeleti részébe Harkov-ba vagy a donyecki bányavidékre. A magyar vonatkozású emlékekhez azonban nem kell ily messzire utazni az országon belül… a kárpátaljai nagyvárosok, mint Ungvár, Munkács és Beregszász, valamint a Kárpátok legendás vidéke alig pár órás vonatozással elérhető a magyar határtól.
Amennyiben az ukrán vasút járatait választja, sem a Budapestről való eljutás, sem pedig az országon belüli utazgatás nem jelent problémát. A komfortkategóriák változatossága minden ár- és igényszintre kedvező választ ad, és nem kell az infrastrukturális hiányosságok illetve a hosszú várakozások miatt sem aggódnia.
A MÁV-START valamennyi ukrán célállomásra 50 %-os az ukrán vasút pedig 30 %-os kedvezményt ad az egy úti és az oda-vissza utazásokra is. Ezek nem viszonylathoz kötöttek, így akár körutazásokat is szervezhet, több nagyváros érintésével.
Jelenleg Magyarországról Ukrajnába a következő nagyobb városokba közlekedik közvetlen vonat illetve kocsi:
Árajánlatok további ukrán célállomásokra Budapestről:
| egy útra | oda-vissza | |||
| 2. osztály | 1. osztály | 2.osztály | 1. osztály | |
| Csap (Csop) | 17,10 € | 34,20 € | ||
| Ungvár (Uzsgorod) | 17,70 € | 35,40 € | ||
| Munkács (Mukacsevo) | 18,40 € | 36,80 € | ||
| Odessza | 41,20 € | 69,40 € | 92,40 € | 138,80 € |
| Harkov | 50,60 € | 70,70 € | 101,20 € | 151,40 € |
| Dnyepropetrovszk | 50,60 € | 70,70 € | 101,20 € | 151,40 € |
| Szimferopol (Krim-félsziget) | 62,50 € | 93,60 € | 125,00 € | 187,20 € |
A fenti árak hálókocsijegyek nélkül értendők. Az ukrán belföldi forgalomban kapható hálókocsijegyek árát a távolságok és az igénybevett komfortkategóriák határozzák meg. Utóbbiak a Nyugat-Európában megszokottaktól eltérőek, kérjük, ezekről és az árakról tájékozódjon a jegypénztárakban.
A Záhony-Csap közti kishatárforgalom menetrendje, valamint a csatlakozó ukrán távolsági vonatok menetrendje Lvov, Kijev, Odessza, Harkov és Szimferopol irányába az alábbi linkeken tölthető le:
Érvényes 2012. május 21-ig:
Érvényes később meghirdetett időponttól:
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2012. május 7-től: 1 Euró= 290 Ft
2012. május 21-től: 1 Euró = 295 Ft

