railjet

2009. december 13-tól a railjet-szerelvények már napi hét alkalommal kínálnak közvetlen eljutást Bécsbe, hatszor Salzburgba, négyszer (visszaúton ötször) pedig Münchenbe, kétóránkénti indulással valamennyi érintett nagyvárosokból. Az új járatokkal Tatabánya és Mosonmagyaróvár is bekapcsolódik a nemzetközi forgalomba.

 

railjetAz Európában egyedülálló railjet szolgáltatáskoncepciót az ÖBB (osztrák vasút) dolgozta ki, és a munkába bekapcsolódott partnerként a MÁV-START Zrt. is. Az együttműködés célja a vasúti utazási szolgáltatás modernizálása. Ennek egyik példája az utastájékoztatás színvonalának fejlesztése: a vonat pillanatnyi helyzetéről, sebességéről, menetrendszerűségéről, a csatlakozásokról több tucat monitor tájékoztatja az utasokat német, magyar és angol nyelven. 

 

Premium

railjetA Premium osztály az üzleti utasok legmagasabb igényeit is kielégíti. A fülkés jellegű elrendezés, és az asztalok kényelmesebb munkavégzést biztosíthatnak, és a bőrhuzatú fotelülések majdnem vízszintesig dönthetők. Minden ülés mellett saját konnektor és állítható olvasólámpa is található. A szolgáltatás részét képezik a kisérő személyzet által korlátlan mennyiségben felkínált – hidegtál és melegszendvics jellegű – kisebb harapnivalók is, amelyeken felül az utasok italokat, és meleg készételeket is rendelhetnek, amelyet ülőhelyükön szolgálnak fel számukra. A szolgáltatás részét képezik még a német és angol nyelvű újságok, valamint egy üdvözlő ital, és az előremelegített frissítőkendő is.

CityStar-menetjegyek a Premium osztályra, Budapestről, oda-vissza:

Bécsbe: 70 € + 50 € pótdíj = 120 €

Linzbe és Salzburgba: 117,50 € + 50 € pótdíj = 167,50 €

Münchenbe: 262 € + 50 € pótdíj = 312 €

CityStar menetjegyet maximum öt együttutazó személy válthat, a 2-5. személyek a fenti áraknak csak a felét fizetik!
A szülőkkel/nagyszülőkkel együtt utazó gyermekek és unokák 14 éves korig ingyen utazhatnak, az egyedül vagy nem családtagként utazó gyermekek pedig a fenti árak felét fizetik meg.

A City-Star menetjegyek érvényessége 2 hónap, az oda- és visszautazás közt legalább egy szombatról vasárnapra virradó éjszakának el kell telnie.

A railjet-szerelvényeken a fent felsorolt kedvezményes menetjegyek mellett valamennyi, a vonatok útvonalára érvényes 1. osztályú menetjeggyel és bérlettel (pl. InterRail) is lehet utazni, amelyhez irányonként 25 € Premium-pótjegy váltása kötelező.kép

First

A First osztály a korábbi 1. osztályú kocsikat váltotta fel állítható bőrüléseivel. Minden ülés mellett saját konnektor és lábtámasz is található. Az utasok a kísérő személyzettől kisebb harapnivalókat, italokat, és meleg készételeket is rendelhetnek, amelyet ülőhelyükön szolgálnak fel számukra. A szolgáltatás részét képezik még a német és angol nyelvű újságok, valamint egy üdvözlő ital, egy kisebb rágcsálnivaló és az előrecsomagolt frissítőkendő is.

Új ajánlatunk Münchenbe: München-Spezial menetjegy 1. osztályra is!!!

1. osztályú München Spezial menetjegyek egy útra: 45 €-tól
(korlátozott számban, az indulás napja előtt legalább 3 nappal váltható, kizárólag adott napon és vonaton érvényes, cseréje és visszaváltása nem lehetséges)

CityStar-menetjegyek a First-osztályra, Budapestről, oda-vissza:

Bécsbe: 70 €

Linzbe és Salzburgba: 117,50 €

Münchenbe: 262 €

CityStar menetjegyet maximum öt együttutazó személy válthat, a 2-5. személyek a fenti áraknak csak a felét fizetik!
A szülőkkel/nagyszülőkkel együtt utazó gyermekek és unokák 14 éves korig ingyen utazhatnak, az egyedül vagy nem családtagként utazó gyermekek pedig a fenti árak felét fizetik meg.

A City-Star menetjegyek érvényessége 2 hónap, az oda- és visszautazás közt legalább egy szombatról vasárnapra virradó éjszakának el kell telnie.

A railjet-szerelvényeken a fent felsorolt kedvezményes menetjegyek mellett valamennyi, a vonatok útvonalára érvényes 1. osztályú menetjeggyel és bérlettel (pl. InterRail) is lehet utazni.kép

Economy

A railjet-szerelvények újításai kedvező áron is igénybevehetők a 2. osztálynak megfelelő Economy osztálynak köszönhetően. Az ülések mellett konnektorok találhatók, a csomagoknak pedig tágas polcokon jut hely. A kocsikat folyamatosan felkereső kiszolgáló személyzettől frissítők, és kisebb harapnivalók (szendvicsek, sós és édes rágcsálnivalók) vásárolhatók.

Árajánlataink az Economy-osztályon, Budapestről:

Bécsbe

SparSchiene-menetjegyek egy útra: 13 €
(korlátozott számban váltható, kizárólag adott napon és vonaton érvényes, cseréje és visszaváltása nem lehetséges)

Bécsi kirándulójegy oda-vissza: 31 €
A bécsi kirándulójegy az érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes, korlátozások nélkül valamennyi közvetlen vonatra, valamint átszállással az EURegio-vonatokra is. Az oda- és visszaúti utazás mellett érvényességi ideje első 2 napján korlátlan utazást biztosít Bécs valamennyi villamos- és metróvonalán, helyi autóbuszán, valamint a VOR 100-as zónáján belül a helyközi autóbuszokra, az S-Bahn-okra, az ÖBB regionális vonataira és a Wiener Lokalbahnen szerelvényeire is.
(Megjegyzés: a schwechat-i repülőtér és a Shopping City Süd a zónán kívülre esik!)

Linzbe

Kirándulójegy oda-vissza: 35 €
Érvényes az érvényesség első napjától számítva négy napig.

Salzburgba

Kirándulójegy oda-vissza: 39 €
Érvényes az érvényesség első napjától számítva négy napig.

Münchenbe

München Spezial menetjegyek egy útra: 29 €-tól
(korlátozott számban, az indulás napja előtt legalább 3 nappal váltható, kizárólag adott napon és vonaton érvényes, cseréje és visszaváltása nem lehetséges)

MünchenCity jegy oda-vissza: 112 €
Érvényes az érvényesség első napjától számítva egy hónapig.

A railjet-szerelvényeken a fent felsorolt kedvezményes menetjegyek mellett valamennyi, a vonatok útvonalára érvényes 2. osztályú menetjeggyel (pl. City Star) és bérlettel (pl. InterRail) is lehet utazni.

railjet, bisztró-részFedélzeti vendéglátás

A railjet-en a bisztrókocsiban vásárolhatók érdekes ízvilágú készételek, kisebb harapnivalók, valamint italok, amelyek helyben is fogyaszthatók. Az Economy-osztály utasainak az utaskísérők kézikocsiról árusítanak, míg a First és a Premium osztályokon a rendelésfelvétel után az ülőhelyen melegételeket is felszolgálnak.

Az egyes kínálatokat - német és angol nyelven - az alábbi linkekre kattintva érheti el:

A kézikocsis utaskísérők kínálata

A First és Premium osztályok ülőhelyen felszolgált kínálata

 

A railjet legfontosabb műszaki jellemzői

Hossza mozdonnyal együtt: 205 méter
Legnagyobb megengedett sebesség: 230 km/h (St. Pölten és Salzburg között egyes szakaszokon)
Ülőhelyek száma: Economy: 316
First: 76
Premium: 16
Összesen: 408

                                        

A railjet-szerelvények Magyarországon elsőként ingavonatként közlekednek, amelynek köszönhetően az ún. „fejpályaudvarokon” rövid tartózkodás és mozdonycsere nélkül közlekedhetnek tovább. A vontatást a teljes szakaszon az ÖBB 1116 és 1216 sorozatú „Taurus” mozdonyai szolgáltatják. A kocsik a motorvonatokhoz hasonlóan „zárt szerelvényként” közlekednek, amelynek köszönhetően az egyik kocsiból a másikba történő átjárás szinte fel sem tűnik.

Akadálymentes utazás

A vonatra a mozgássérültek beépített emelővel juthatnak fel. A szerelvényen egyszerre 3 db kerekesszék elhelyezése, és akkumulátortöltése is megoldott az 1. osztályú szakaszon, amely mellett akadálymentesített WC is található. A személyzet a mozgássérült utasok kérésére helyben szolgál fel számukra ételeket és italokat.

Egyedülálló szolgáltatás a gyermekeknek kialakított mozi is.

Családbarát kínálat

Az egyik Economy-kocsi sarkában a gyerekekek számára TV-t helyeztek el, amelyen számukra filmeket vetítenek. Számos WC-ben pelenkázóasztal is található.

 

 

 

Menetrendek

A railjet-szerelvények mindennap az alábbi menetrend szerint közlekednek:

  rj 60 rj 62 rj 64 rj 66 rj 68 rj 42 rj 40
Budapest Keleti pu. 7:10 9:10 11:10 13:10 15:10 17:10 18:10
Budapest-Kelenföld 7:24 9:24 11:24 13:24 15:24 17:24 18:24
Tatabánya 7:58 9:58 11:58 13:58 15:58 17:58 18:58
Győr 8:35 10:35 12:35 14:35 16:35 18:35 19:35
Mosonmagyaróvár 8:54 10:54 12:54 14:54 16:54 18:54 19:54
Hegyeshalom 9:06 11:06 13:06 14:06 16:06 18:06 19:06
Wien Meidling 9:54 11:54 13:54 15:54 17:54 19:54 20:54
Wien Westbf. 10:08 12:08 14:08 16:06 18:08 20:08 21:08
St. Pölten Hbf. 11:00 13:00 | | | |  
Linz Hbf. 11:50 13:50 15:50 17:50 19:50 21:50  
Salzburg Hbf. 12:59 14:59 16:59 18:58 20:59 22:59  
München Hbf. 14:31   18:34 20:34 22:30    

 

  rj 41 rj 43 rj 61 rj 63 rj 65 rj 67 rj 69
Innsbruck Hbf.   5:03          
München Hbf.   | 7:27 9:27 11:27 13:27 15:27
Salzburg Hbf.   7:02 9:02 11:02 13:02 15:02 17:02
Linz Hbf.   8:10 10:10 12:10 14:10 16:10 18:10
St. Pölten Hbf.   | 11:00 13:00 15:00 17:00 19:00
Wien Westbf. 6:50 9:50 11:50 13:50 15:50 17:50 19:50
Wien Meidling 7:05 10:05 12:05 14:05 16:05 18:05 20:05
Hegyeshalom 7:54 10:54 12:54 14:54 16:54 18:54 20:54
Mosonmagyaróvár 8:03 11:03 13:03 15:03 17:03 19:03 21:03
Győr 8:21 11:21 13:21 15:21 17:21 19:21 21:21
Tatabánya 8:54 11:54 13:54 15:54 17:54 19:54 21:54
Budapest-Kelenföld 9:32 12:32 14:32 16:32 18:32 20:32 22:32
Budapest Keleti pu. 9:49 12:49 14:49 16:49 18:49 20:49 22:49

A vonatok számára kattintva pdf-formátumban is letöltheti azok menetrendjét és kocsiösszeállítását. A rj 43 sz. vonat Innsbruck és Bécs között csak hétfőtől szombatig közlekedik.

railjet a belföldi forgalomban

A railjet Magyarországon a belföldi InterCity-forgalom részeként közlekedik, így Budapest – Győr – Hegyeshalom viszonylatban a belföldi utasok számára a First és az Economy osztály bármilyen érvényes 1. illetve 2. osztályú menetjeggyel igénybevehető, és valamennyi kedvezmény is érvényes rá. Az új vonatok kipróbálásához mindössze csak egy helybiztosítás nélküli IC pótjegyet kell váltani, melynek ára 400 Ft.

Megjegyzés: A First osztály fedélzeti szolgáltatásai a belföldi utasok számára csak korlátozott mértékben érhetők el, a Premium osztály pedig belföldi utazásra nem vehető igénybe!


Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy – 2010. július 4-től a kijelölt értékesítő helyeken és járatokon – euróban is fizethetők. Az ajánlatok részleteiért hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

2010. október 11-től: 1 euró = 280 Ft.

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről:
06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99