Németország - Hamburg, Hannover
élmények éjjel-nappal
Az ősi Hanza-város, Hamburg központjában a „Michel”, a Szent Mihály-templom tornya évek óta biztos tájékozódási pont a városba érkező utazóknak, akár hajóval érkeznek Európa egyik legnagyobb kikötőjébe – akár vonattal a város főpályaudvarára, közel az Elba és az Alster partjához. A kikötő, a hajók és a vasárnapi halpiac mellett kellemes látványosságot jelentenek az óváros középületei, mint például a dísztermek sorát rejtő Városháza – s a nap nem ér véget az alkonyattal. Mindenki megtalálhatja a kedvére való esti programot, akár a számos színház, és a kontinens egyik legnagyobb musical-kínálata, akár St. Pauli szórakozóhelyei közt.
Hamburg ideális kiindulópont a többi ősi Hanza-város, mint például Lübeck vagy Bréma felfedezésére, egy hétvégi pihenőre a tengerparton, vagy pedig átszállóhelyként Koppenhága irányába is.
Menetrendek és árajánlatok
Budapestről Hamburgba a legegyszerűbben és a legkedvezőbb áron bécsi átszállással lehet eljutni. A Hans Albers EuroNight - melynek úticéljai közt szerepel az ősi egyetemi város, Göttingen és a legfontosabb német vásárváros, Hannover is - kényelmes osztrák kocsikkal közlekedik, amelyekben mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kényelmi szintet. A fekvőhelyes kocsikban már egy csekély felárral élvezheti a vetett ágy kényelmét és a zárható fülkék biztonságát, míg a hálókocsik mosdós fülkéi szállodai szintű ellátással és kiadós reggelivel várják utasaikat. Ha még ennél is többet szeretne, válassza a saját zuhanyfülkével és WC-vel rendelkező DeLuxe-hálófülkéket!
A vonaton speciális kialakítású fülke várja a mozgáskorlátozott utasokat, amely az általuk is igénybevehető WC mellett található meg. Ugyanebben a kocsiban korlátozott számban kerékpárok is szállíthatók - a kötelező helyfoglalást is tartalmazó kerékpárjegy ára 12 €.
Amennyiben saját gépkocsijával vagy motorkerékpárjával szeretné felfedezni az északi tájakat, a vonaton ezeket is magával viheti. A vezetés fáradalmai és veszélyei helyett így több száz kilométeren át tartó pihenés várja. Az autószállítás díja egy irányban 104 €. míg motorkerékpárok után ennek az árnak csak a felét kell megfizetnie.
Az autószállítás feltételeiről (szükséges iratok, rakodási idő, rakodóhelyek elérhetősége, járművek engedélyezett mérete és felszerelése) az autoreisezug.oebb.at oldalon kaphat bővebb információkat.
Az éjszakai vonatra korlátozott számban válthatók kedvezményes SparNight-menetjegyek, amelyek a menet- és a helyjegy árát is magukban foglalják. Ezekhez Budapest és Bécs között kedvezményes kiegészítő menetjegy váltható, melynek ára irányonként mindössze 10 €! A SparNight-menetjegyek cseréje és visszaváltása nem lehetséges.
Amennyiben a SparNight-menetjegyek elfogytak, akkor sem kell nélkülöznie a kedvezményeket - mivel a Budapest és Bécs között 15 €-ért váltható csatlakozó menetjegyek mellé a Bécs és Hamburg közötti menetjegyeket Railplus-kártya nélkül is a kártyatulajdonosoknak járó 25 %-os kedvezménnyel vásárolhatja meg!
A kiegészítő menetjegyek Budapest és Bécs között bármelyik közvetlen vonaton érvényesek kötötségek nélkül. A legideálisabb csatlakozó railjet-járatok menetrendje a következő:
| rj 68 | railjet | rj 49 |
| 15:10 | Budapest-Keleti | 12:49 |
| 15:24 | Kelenföld | 12:33 |
| 15:58 | Tatabánya | 11:56 |
| 16:32 | Győr | 11:24 |
| 16:50 | Mosonmagyaróvár | 11:07 |
| 17:02 | Hegyeshalom | 10:58 |
| 18:00 | Wien Westbahnhof | 9:54 |
Az EuroNight-vonat menetrendje:
| EN 490 | EN 491 | |
| 19:48 | Wien Westbahnhof | 8:52 |
| 5:07 | Göttingen | 23:27 |
| 6:13 | Hannover Hbf. | 22:27 |
| 7:50 | Hamburg Hbf. | 20:34 |
| 7:56 | Hamburg-Dammtor | 20:28 |
| 8:04 | Hamburg Altona | 20:20 |
Az éjszakai vonat pontos menetrendjét és kocsiösszeállítását itt töltheti le.
Árajánlatok egy útra:
| SparNight | VorteilsCard | |||
| Budapest-Bécs csatlakozó menetjegy | 10 € | 15 € | ||
| Menetjegyek az éjszakai vonatra | normál | főszezon** | ||
| ülőkocsi | 29 € | 79 € | 93 € | |
| fekvőhelyes kocsi | 6 ágyas fülkében | 39 € | 95 € | 110 € |
| 4 ágyas fülkében | 49 € | 103 € | 118 € | |
| hálókocsi | 2 ágyas fülkében (Double) | 69 € | 119 € | 135 € |
| 1 ágyas fülkében (Single) | 129 € | 158 € | 168 € | |
| DeLuxe hálókocsi | 3 ágyas fülkében (Tourist) | 119 € | 135 € | |
| 2 ágyas fülkében (Double) | 134 € | 152 € | ||
| 1 ágyas fülkében (Single) | 189 € | 202 € | ||
Amennyiben InterRail-bérlettel vagy CityStar menetjeggyel utazna, személyenként és irányonként az alábbi felárakat kell a menetjegy mellé megfizetnie:
| normál | főszezon** | ||
| ülőkocsi | 19 € | 25 € | |
| fekvőhelyes kocsi | 6 ágyas fülkében | 34 € | 39 € |
| 4 ágyas fülkében | 42 € | 48 € | |
| hálókocsi | 2 ágyas fülkében (Double) | 95 € | 105 € |
| 1 ágyas fülkében (Single) | 126 € | 126 € | |
| DeLuxe hálókocsi | 3 ágyas fülkében (Tourist) | 95 € | 105 € |
| 2 ágyas fülkében (Double)* | 105 € | 116 € | |
| 1 ágyas fülkében (Single)* | 158 € | 158 € | |
Megjegyzések:
* az egyágyas és a kétágyas DeLuxe-fülke igénybevételéhez 1. osztályú menetjeggyel vagy bérlettel kell rendelkeznie
** a főszezoni árak alábbi időszakban érvényesek: 2011. december 22-től 2012. január 8-ig, 2012. március 22-től április 4-ig valamint május 16-tól október 3-ig.
ÚJ! Közvetlen nappali eljutás Hamburgba, kedvezményes menetjegyekkel
2011. december 11-től a Budapestről Pozsony - Prága - Drezda - Berlin útvonalon át Hamburgba közlekedő Jan Jesenius EuroCity-vonatra is kínálunk kedvezményes menetjegyeket. A Hamburg-Spezial menetjegyek indulás előtt legfeljebb 3 nappal válthatók, 1. vagy 2. osztályra. Cseréjük és visszatérítésük nem lehetséges!
Az EuroCity-vonatban az Utasellátó étkezőkocsija teszi a hosszú utat kellemessé, melynek étel- és italválasztéka itt tekinthető meg.
| EC 174 | Jan Jesenius | EC 175 |
| 5:25 | Budapest-Keleti | 22:35 |
| 19:28 | Hamburg Hbf. | 8:28 |
| 19:35 | Hamburg-Dammtor | 8:21 |
| 19:43 | Hamburg Altona | 8:14 |
Hamburg-Spezial menetjegy egy útra:
2. osztályon: 39 €-tól
1. osztályon: 65 €-tól
Amennyiben a Spezial-menetjegyek elfogynának, korlátlan mennyiségben válthatók CityStar menetjegyek, amelyeknek köszönhetően az egyedül utazók és a kis létszámú csoportok is kedvező áron utazhatnak Csehországon át Németországba. Akár egy négyfős baráti társaság, akár egy háromgyerekes család vállalkozik utazásra, a CityStar minden kombinációban jó választást jelent!
City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele, gyermekek esetében pedig gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez. A CityStar menetjegyek érvényessége egy hónap, az oda- és a visszautazás időpontja között egy szombatról vasárnapra virradó éjszakának el kell telnie, vagy az oda- és visszaútnak ugyanazon hétvégi napon kell lezajlania!
A City-Star alapdíj ára célállomástól függetlenül: 2. osztályon: 208 €; 1. osztályon: 309 €
Példaárak:
| 2. osztály | 1. osztály | |
| 1 felnőtt, 1 gyerek | 260 € | 386,30 € |
| 1 felnőtt, 3 gyerek | 364 € | 540,80 € |
| 2 felnőtt, 2 gyerek | 416 € | 618 € |
| 4 felnőtt | 520 € | 772,50 € |
Budapestről Hannoverbe és Hamburgba kétszeri átszállással közvetlen csatlakozásokkal Ausztrián át is el lehet jutni nappal. A kétóránként induló railjet-ekhez Bécsben InterCityExpress-ek csatlakoznak, amelyekről Nürnbergben lehet a hamburgi ICE-re átszállni. Ezek a vonatokra a legkedvezőbb ajánlatot a CityStar-menetjegyek és az InterRail-bérletek jelentik.
A Bécs-Hamburg viszonylat menetrendje - beleértve a csatlakozó koppenhágai járatokat is - az alábbi linkeken tölthető le: odaút, visszaút
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2012. január 24-től: 1 Euró = 305 Ft
2012. február 1-től: 1 Euró = 300 Ft

