Krakkó

800 év lengyel történelmének tanúsága

Krakkó, Rynek a Szűz Mária-templommal - Forrás: Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi KépviseletLengyelország egykori fővárosát - amely ma Kis-Lengyelország vajdaság fővárosa a legenda szerint egy sárkány lakta a Wawel-domb alatt… melynek barlangja előtt ma egy fémsárkány fújja a tüzet. A város legrégebbi emlékét azonban minden délben a főtéren élhetjük át, ahogy megszakad a „hejnal”, a tatárokra figyelmeztető trombitaszó… és ezt a kort idézi a vidám májusi felvonulás, a „Lajkonik” is.

Krakkó felvirágzásának legszebb példája a belvárosi Rynek, és a rajta álló Posztóház, valamint a Szűz Mária székesegyház, benne Veit Stoß híres szárnyasoltárával, melynek színeivel csak a szentély ablakai kelhetnek versenyre. Fontos emléket állítanak még ennek a kornak Európa második legrégebbi egyetemének épületei, amelyek számos kincs mellett olyan diákjai emlékét is őrzik, mint Kopernikusz – és természetesen a Wawel királyi palotája és a székesegyház is. Utóbbi nemcsak Lengyelország legnagyobb harangjának adott helyet, hanem az ország nagyjainak sírjait is itt találhatjuk, akik közül sok a magyar történelemben is fontos szerepet játszott. Így például Nagy Lajos király szentté avatott lányának, Hedvignek, valamint Báthory István erdélyi fejedelemnek is.

Krakkó, Wawel-székesegyház - Forrás: Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi KépviseletAz óvárost övező egykori várfal helyén található liget, a Planty nem jelenti a krakkói látványosságok határát – a külsőbb kerületekben található a sokszínű zsidónegyed, a Kazimierz, valamint az 1950-es évek építészetét és szellemiségét egységesen megjelenítő szocreál városrész, Nowa Huta.

Krakkó azonban nemcsak önmaga miatt vált a legfontosabb lengyel turisztikai célponttá, hanem a környékén található lenyűgöző vagy éppen megrázó nevezetességekben is. Ezek között ugyanúgy helyet kaptak Wieliczka legendás sóbányái, melynek termeiben számos díszítő elem is sóból van faragva, mint Auschwitz szomorú emlékű koncentrációs táborai… vagy éppen Kalwaria Zebrzydovwicka templom-együttese. Nem esik messze Wadowice sem, ahol II. János Pál pápa született. A Krakkótól délre fekvő Lengyel-Tátra fő üdülővárosa, Zakopane nemcsak a túrázóknak és síelőknek, hanem a vadvízi evezést kedvelőknek is kihagyhatatlan célpont. A népi élet iránt érdeklődők számára a góral népcsoport művészete és szokásai jelenthetik a felfedezés örömét e tájon, míg a vasútbarátoknak Chabówka vasúti múzeuma és az onnan a környező hegyi vonalakra szervezett gőzvontatású nosztalgiamenetek miatt érdemes e vidéket felkeresni.

Wieliczka - Forrás: Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet Zakopane - Forrás: Lengyel Nemzeti Idegenforgalmi Képviselet

A szlovák határ felé utazva elérhető a Kárpátok lengyel oldalán található gyógyfürdővidék, melynek legfontosabb városa a hangulatában a cseh fürdővárosokat idéző Krynica. A fürdőkhöz tartó vonat megáll Tarnów-ban is, ahol a magyar szabadságharc nagy alakja, Bem József született, és ahol végső nyughelyét is megtalálhatjuk.

Menetrendek és árajánlatok:

A Budapest – Pozsony - Ostrava –  Auschwitz - Krakkó útvonalon közlekedő fekvőhelyes- és hálókocsikat Budapestről a Metropol EuroNight, Krakkóból pedig a Silesia nemzetközi gyorsvonat közvetlen kocsijaként továbbítják

EN 476
403
  402
EN 477
Metropol
Silesia
  Silesia
Metropol
20:05 Budapest Keleti pu. 8:35
21:24 ©túrovo (Párkány) 7:12
22:58 Bratislava hl.st. (Pozsony) 5:38
4:43 O¶więcim (Auschwitz) 23:49
6:35 Kraków Gł. (Krakkó) 22:11

A részletes menetrend és a magyarországi kocsiösszeállítás itt tölthető le.

 

SparNight ajánlat egy útra: (Korlátozott számban vásárolható, a helybiztosítást is magába foglaló kedvezményes menetjegy, nem visszaváltható, nem cserélhető.)

Fekvőhelyes kocsi 6 személyes fülkében 39 €-tól
4 személyes fülkében 43 €-tól
Hálókocsi 3 személyes fülkében (Tourist) 45 €-tól
2 személyes fülkében (Double) 49 €-tól
1 személyes fülkében (Single) 99 €-tól

 

A SparNight-menetjegyek elfogyta esetén az alábbi árakon válthatók korlátozások nélküli menetjegyek Budapestről - oda-vissza út esetén egy hónapos érvénytartammal:

  egy útra oda-vissza
  2. osztály 1. osztály 2. osztály 1. osztály
Auschwitz 76,40 € 114,40 € 91,60 € 137,40 €
Krakkó 82,80 € 124,00 € 99,40 € 148,80 €

(megjegyzés: a menettérti kedvezmény bármely magyarországi kiindulási állomásról igénybevehető, az ár mértékét a magyar-szlovák határig megtett útszakasz határozza meg)

Menettérti jegyek váltása esetén minden egyes utas esetében a következő felárakat is meg kell fizetni irányonként:

Fekvőhelyes kocsi 6 személyes fülkében 9,40 €
4 személyes fülkében 14,00 €
Hálókocsi 3 személyes fülkében (Tourist) 14,00 €
2 személyes fülkében (Double) 21,00 €
1 személyes fülkében (Single)* 49,00 €

* 1 ágyas (Single) fülke foglalása esetén 1. osztályú menetjegyet kell váltani! A hálókocsijegyek ára a reggelit is tartalmazza. A reggeli tartalma itt érhető el.


Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.

Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

2013. április 1-től:

1 € = 305 Ft

2013. április 16-tól:

1 € = 300 Ft

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe