Bécs

Napi hét railjet-eljutással, oda-vissza már 25 €-tól

Budapest - Bécs, távolsági vonatok

A császárváros az év minden szakában kényelmesen érhető el az óránként-kétóránként légkondícionált kocsikkal közlekedő railjet és EuroNight vonatokkal. Akár a Habsburgok és az udvarukban élő magyar nemesek nyomába szeretne eredni, akár a bécsi polgárság hangulatát szeretné átélni a városi parkokban, a Stadt kávéházaiban, a Ring és a Gürtel közötti kiskocsmákban, a bécsi erdőben tett séta után egy Heuriger-ben leülve... vonatainkkal alig 3 óra alatt, a legfőbb nevezetességek közvetlen szomszédságába juthat el. Mindezt akár már 25 €-ért - ha pedig még 8 €-t rászán, a közlekedés miatt sem kell aggódni, mivel az osztrák főváros egész közlekedési hálózatát korlátlanul használhatja két napon át.

A két főváros között kétóránként közlekednek az Osztrák Vasutak (ÖBB) új, modern járművei, a railjet-ek. A railjet-szerelvényeken a korábbi 2. és 1. osztályú kocsik Economy illetve First néven várják utasaikat, a Business-fülkék pedig önálló kocsiosztályként kerülnek értékesítésre - a lent ismertetett kedvezmények (SparSchiene, kirándulójegy) azonban továbbra is érvényesek maradnak rá.
A First és Business osztályon utazókat saját konnektorokkal felszerelt, állítható, bőrhuzatú ülések, kényelmes üzlet munkát biztosító asztalok és újságok várják. A kocsik kísérője ezeken az osztályokon az ülőhelyen szolgálja fel az ételt, míg az Economy osztály utasait bárkocsi várja. A Business osztály pótdíja nyugodtabb munkavégzési lehetőséget és egy üdvözlő italt garantál.
A mozgássérültek akadálymentes utazását a vonat saját emelője és speciális WC-je biztosítja, a gyermekek számára pedig az egyik kocsiban filmeket vetítenek.

 

Aki a modernizmus helyett a hagyományos vonatok nyújtotta kényelmet értékeli inkább, annak a kora reggel illetve este induló EuroNight- és gyorsvonatokat ajánljuk. A Wiener Walzer EuroNight-on az Utasellátó étkezőkocsija is közlekedik, ahol magyaros melegétel-választékkal (leves, frissensültek, készételek, desszert), visszaúton reggelivel valamint hideg és meleg italokkal várják az utasokat. Az étkezőkocsi étel- és italválasztéka itt tekinthető meg. Emellett a Dacia nemzetközi gyorsvonattal román étkezőkocsi közlekedik, ahol finom grill-ételek fogyaszthatók kedvező áron. A román étkezőkocsi étlapja itt tekinthető meg.

Kedvezményes repülőtéri transzfer!

Valamennyi Bécsbe szóló vonatjegy felmutatásával a Wien Meidling állomásról a schwechat-i repülőtérre közlekedő gyorsautóbuszra kedvezményes menetjegy váltható. Az akció részleteiről itt olvashat.

Bécs - SchönbrunnÁrajánlataink Bécsbe

SparSchiene-menetjegyek egy útra

Budapestről/Budapestre: 2 . osztályra 13 €, 1. osztályra 29 €

Győrből/Győrbe: 2. osztályra 9 €, 1. osztályra 19 €

Valamennyi Budapestről Bécsbe közlekedő railjet-vonatra váltható, korlátozott számban. Csak adott napon és vonaton érvényesek, cseréjük és visszatérítésük nem lehetséges! Figyelem! A jegyek a bécsi városi közlekedésre nem érvényesek!

A SparSchiene-menetjegyek a Wiener Walzer és Kálmán Imre EuroNight-vonatokra valamint a Dacia nemzetközi gyorsvonatra nem válthatók meg!

Kirándulójegy városi közlekedés nélkül

Menettérti útra, felnőtteknek 25 €, gyermekeknek 6-14 éves korig 12,50 €.

Kirándulójegy a bécsi városi közlekedésre is

Menettérti útra, felnőtteknek 33 €, gyermekeknek 6-14 éves korig 16,20 €.

Az oda- és visszaúti utazás mellett érvényességi ideje első 2 napján korlátlan utazást biztosít Bécs valamennyi villamos- és metróvonalán, helyi autóbuszán, valamint a VOR 100-as zónáján belül a helyközi autóbuszokra, az S-Bahn-okra, az ÖBB regionális vonataira és a Wiener Lokalbahnen szerelvényeire is.
(Megjegyzés: a schwechat-i repülőtér és a Shopping City Süd a zónán kívülre esik!)

 

Mindkét fajta bécsi kirándulójegy az érvényesség első napjától számítva négy napig érvényes, korlátozások nélkül valamennyi vonatra, valamint átszállással az EURegio-vonatokra is.

Globáldíjas menetjegyek, kizárólag a Dacia nemzetközi gyorsvonatra (közlekedik: 2013. január 20-ig, április 23-tól október 1-ig és december 2-tól)

  egy útra oda-vissza
Budapestről 22 € 38 €
Győrből 14 € 28 €
Mosonmagyaróvárról 11 € 22 €
Hegyeshalomból 10 € 20 €

Amennyiben a Dacia nemzetközi gyorsvonatot kirándulójeggyel, vagy más nem vonathoz kötött menetjeggyel szeretné használni, irányonként 10 €-s felár-helyjegy váltása is kötelező!

Odaúti menetrendek

A vonatok nevére vagy vonatszámára kattintva elérhetők a részletes menetrendek és a kocsiösszeállítások is.

Reggel és délelőtt

  346* rj 162 rj 60 rj 62 rj 64
  Dacia* railjet railjet railjet railjet
Budapest-Keleti 5:10 6:05 7:10 9:10 11:10
Kelenföld 6:24 6:19 7:24 9:24 11:24
Tatabánya 5:58 | 7:58 9:58 11:58
Győr 6:32 7:29 8:32 10:32 12:32
Mosonmagyaróvár 6:50 7:47 8:50 10:50 12:50
Hegyeshalom 7:02 8:02 9:02 11:02 13:02
Wien Meidling 7:56 8:56 9:56 11:56 13:56
Wien Westbf. 8:16 9:12 10:12 12:12 14:12

*közlekedik:2013. január 20-ig, április 23-tól október 1-ig és december 2-tól

Délután és este

  rj 66 rj 68 rj 42 EN 466 EN 462
  railjet railjet railjet Wiener Walzer Kálmán Imre
Budapest-Keleti 13:10 15:10 17:10 19:10 21:10
Kelenföld 13:24 15:24 17:24 19:24 21:24
Tatabánya 13:58 15:58 17:58 19:58 21:58
Győr 14:32 16:32 18:32 20:32 22:32
Mosonmagyaróvár 14:50 16:50 18:50 20:50 22:50
Hegyeshalom 15:02 17:02 19:02 21:02 23:02
Wien Meidling 15:56 17:56 19:56 21:45 23:55
Wien Westbf. 16:12 18:12 20:12 22:16 0:08*

* Wien Hütteldorf

Visszaúti menetrendek

Reggel és délelőtt

  EN 463 rj 41 EN 467 rj 43 rj 61
  Kálmán Imre railjet Wiener Walzer railjet railjet
Wien Westbf. 5:47* 6:48 7:56 9:48 11:48
Wien Meidling 6:01 7:06 | 10:06 12:06
Hegyeshalom 6:55 7:55 8:55 10:55 12:55
Mosonmagyaróvár 7:09 8:04 9:04 11:04 13:04
Győr 7:26 8:21 9:21 11:21 13:21
Tatabánya 8:01 8:55 9:55 11:55 13:55
Kelenföld 8:38 9:32 10:32 12:32 14:32
Budapest-Keleti 8:54 9:49 10:49 12:49 14:49

*: Wien Hütteldorf

Délután és este:

   rj 63 rj 65 rj 67 rj 165 347*
  railjet railjet railjet railjet Dacia*
Wien Westbf. 13:48 15:48 17:48 18:48 19:48
Wien Meidling 14:06 16:06 18:06 19:06 20:06
Hegyeshalom 14:55 16:55 18:55 19:55 20:55
Mosonmagyaróvár 15:04 17:04 19:04 20:04 21:04
Győr 15:21 17:21 19:21 20:24 21:21
Tatabánya 15:55 17:55 19:55 | 21:55
Kelenföld 16:32 18:32 20:32 21:37 22:32
Budapest-Keleti 16:49 18:49 20:49 21:54 22:49

*közlekedik:2013. január 20-ig, április 23-tól október 1-ig és december 2-tól

Győr - Bécs, EURegio vonatok

Árajánlatok

EURegio Spezial menettérti jegyek és hetijegyek

Az EURegio Spezial menettérti jegyek az érvényesség első napjától számítva négy napig érvényesek, kizárólag az adott viszonylaton közlekedő EURegio (illetve az osztrák szakaszon REX) vonatokra, valamint Tatabánya és Győr között a gyors- és személyvonatokra. A menetjegyek cseréje és visszaváltása nem lehetséges.

Viszonylati árak:

Tatabánya – Bécs – Tatabánya: 22 €

Győr - Bécs - Győr: 18 €

Győr - Bécs - Győr + bécsi városi közlekedés: 22,30 € (gyerekeknek 10 €) (csak Győrben kapható!)

Mosonmagyaróvár - Bécs - Mosonmagyaróvár: 15 €

Mosonmagyaróvár - Bécs - Mosonmagyaróvár + bécsi városi közlekedés: 19,30 €  (gyerekeknek 9 €) (csak Mosonmagyaróváron kapható!)

Mosonmagyaróvár - Bruck a.d. Leitha - Mosonmagyaróvár: 8 €

Gyermekek - amennyiben külön nem jelöljük - a fenti árak felét fizetik.

 

EURegio hetijegyek

Az EURegio hetijegyek mindig hétfőtől a követhező hétfő 9 óráig érvényesek, kizárólag az adott viszonylaton közlekedő EURegio (illetve az osztrák szakaszon REX) vonatokra. A menetjegyek visszaváltása az érvényesség első napja előtt lehetséges.

Viszonylati árak:

Győr - Bécs - Győr: 45 €

Győr - Bécs - Győr + bécsi városi közlekedés: 60 €

Mosonmagyaróvár - Bécs - Mosonmagyaróvár: 36 €

Mosonmagyaróvár - Bécs - Mosonmagyaróvár + bécsi városi közlekedés: 51 €

Mosonmagyaróvár - Bruck a.d. Leitha - Mosonmagyaróvár: 24 €

 

Hetijegyek az alábbi állomásokon válthatóak: Budapest-Keleti, Budapest-Déli, Győr, Kimle, Lébény-Mosonszentmiklós, Mosonmagyaróvár, Hegyeshalom

 

Valamennyi EURegio Spezial illetve hetijeggyel díjmentesen kerékpár is szállítható! A városi közlekedésre is érvényes menetjegyek esetében a díjmentes kerékpárszállítás csak a vonatokon lehetséges, a többi tömegközlekedési eszközön nem!

A bécsi városi közlekedésre is érvényes EURegio Spezial illetve hetijegyek az oda- és visszaúti utazás mellett érvényességi idejük első napján, míg a hetijegyek egész érvénytartamuk alatt korlátlan utazást biztosítanak Bécs valamennyi villamos- és metróvonalán, helyi autóbuszán, valamint a VOR 100-as zónáján belül a helyközi autóbuszokra, az S-Bahn-okra, az ÖBB regionális vonataira és a Wiener Lokalbahnen szerelvényeire is.
(Megjegyzés: a schwechat-i repülőtér és a Shopping City Süd a zónán kívülre esik!)

 

Odaúti menetrendek

Reggel és délelőtt

  ER 9430 7508* 7510* ER 9432 ER 9442
Győr 4:48 5:48 6:48 7:48 9:48
Mosonmagyaróvár 5:14 6:14 7:14 8:14 10:14
Hegyeshalom 5:28 6:28 7:28 8:31 10:31
Bruck a.d. Leitha 5:52 6:52 7:52 8:55 10:55
Wien Hauptbf. 6:23 7:23 8:23    

Délután és este

  ER 9434 ER 9444 ER 9436 ER 9446 7540* ER 9438
Győr 11:48 13:48 15:48 17:48 18:48 19:48
Mosonmagyaróvár 12:14 14:14 16:14 18:14 19:14 20:14
Hegyeshalom 12:31 14:31 16:31 18:31 19:31 20:31
Bruck a.d. Leitha 12:55 14:55 16:55 18:55 19:55 20:55

*átszállás Hegyeshalomban

A csak Bruck-ig közlekedő vonatokhoz az ÖBB közvetlen bécsi csatlakozást biztosít!

Visszaúti menetrendek

Reggel és délelőtt

  7507* ER 9449 ER 9437 ER 9447 ER 9435
Wien Hauptbf.   6:35 8:36    
Bruck a.d. Leitha 5:33 7:06 9:05 11:06 13:07
Hegyeshalom 5:59 7:32 9:32 11:32 13:31
Mosonmagyaróvár 6:06 7:43 9:43 11:43 13:43
Győr 6:40 8:10 10:10 12:10 14:10

Délután és este

  ER 9445 7535* ER 9443 ER 9461 ER 9431
Wien Hauptbf.   16:37      
Bruck a.d. Leitha 15:06 17:07 19:06 20:06 21:06
Hegyeshalom 15:32 17:31 19:32 20:32 21:32
Mosonmagyaróvár 15:42 17:43 19:43 20:43 21:43
Győr 16:10 18:10 20:10 21:10 22:10

*átszállás Hegyeshalomban

A Bruck-ból induló vonatokhoz az ÖBB Bécs felől csatlakozást biztosít!

 

A részletes, valamennyi vonatot egyben tartalmazó menetrendi mezők az alábbi linkekről tölthetők le pdf-formátumban:

Budapest - Győr - Bécs
Bécs - Győr - Budapest

Bécs belvárosa az érintett pályaudvarokról az alábbi módon érhető el tömegközlekedési eszközökkel:

Westbahnhof: az U3-as metróvonalon Simmering irányában Volkstheater (Ring, Museumsquartier), Herrengasse (Hofburg, Albertina) vagy Stephansplatz (Stephansdom, Graben, Kärtner Strasse) megállóhelyekig.

Hauptbahnhof: a D jelű villamossal, mely a Ring-en át közlekedik, valamint az U1-es metróvonalon Leopoldau irányában Karlsplatz (Kärtner Strasse, Operaház) vagy Stephansplatz (Stephansdom, Graben, Kärtner Strasse) megállóig

Meidling: a 62-es villamossal vagy a Wiener Lokalbahn járatával Kärtner Ring Oper (Kärtner Strasse, Operaház) megállóig - útközben (Kliebergasse megállótól kezdve) folyamatos átszállási lehetőség a Ring-en át a Hundertwasser-házhoz közlekedő 1-es villamosra.


Nemzetközi menetjegye mellé vegye meg Atlasz biztosítását online módon itt.

Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

2013. április 1-től:

1 € = 305 Ft

2013. április 16-tól:

1 € = 300 Ft

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe