Németország

Berlin, Drezda és München már 29 €-tól

Németország – egy egyszerre egységes és mégis sokszínű ország, melynek viharos történelme soha nem győzhette le uralkodóinak és lakóinak alkotó kedvét és életszeretetét. A kisebb-nagyobb uralkodók által hátrahagyott pompás épületek és hatalmas műkincsgyűjtemények ugyanúgy szép tanúságai ennek, mint a mai napig is élő „Wirtschaftswunder” szellemében született modern bevásárlóutcák és üzleti negyedek. A múlt és jelen azonban az építészet mellett a kultúrában is egymást harmonikusan ellenpontozva él együtt. Akár Goethe, Schiller, Erich Kästner és Karl May, vagy éppen Bach, Beethoven és Wagner életét és műveit szeretné azok helyszínein átélni, akár a kortárs kultúra legjavára kíváncsi, Hamburgtól Münchenig több száz nagyvárosban lehet erre lehetősége. A Bajor Alpok, a Fekete-erdő gyógyfürdői, a Rajna sziklái pedig hasonló ellenpontban állnak a homokdűnés tengerpartokba vesző végtelen síkságokkal – s az összes tájon évszázados bájukat megőrző kisvárosokban találhatja meg a látogató a nyugalmat.

 

Győzelmi oszlop, BerlinÜzleti tárgyalás Frankfurtban? Kulturális rendezvény Berlinben? A drezdai múzeumok felfedezése? Az Oktoberfest nyüzsgése Münchenben? Egyetemi tanulmányok Heidelbergben vagy Tübingenben?  A Németország kínálta élményeket és lehetőségeket a MÁV-START Zrt. minden eddiginél kedvezőbb áron kínálja Önöknek, hisz egy útra szóló, korlátozott számban váltható menetjegyeinkkel már 29 €-ért eljuthat Berlinbe, Drezdába és Münchenbe. Vonataink ezért az árért a Keleti pályaudvarról egyenesen a városközpontokba szállítják Önt, check-in és poggyászkorlátozások nélkül, kényelmes és légkondicionált kocsikban, amelyekben még egy étterem és egy szállodai szoba kényelmét is élvezheti!

 

Kedvező áron elérhető németországi úticéljainkról, az azokon közlekedő vonatokról és a kedvezményes menetjegyekről az alábbi linkeken tájékozódhat:

Budapest/Bécs - Drezda - Berlin - közvetlen vonatokkal már 29 €-tól, napi 3 alkalommal

Budapest - München - közvetlen vonatokkal már 29 €-tól, napi 5 alkalommal

Budapest - Bécs - Frankfurt - Köln - bécsi átszállással már 39 €-tól

Budaoest - Bécs - Hannover - Hamburg - bécsi átszállással már 39 €-tól

További árajánlataink valamennyi német célállomásra

CityStar

Az oda-vissza érvényes CityStar menettérti jegyet elsősorban a kisebb csoportoknak – családoknak, házaspároknak, baráti társaságoknak – ajánljuk. Az 1. és 2. osztályra is váltható jegyek ára az útvonaltól, az együttutazók számától és az igénybevett vonatoktól függ. Valamennyi jegynél közös szabály azonban, hogy a jegyek érvényessége egy hónap, valamint, hogy az oda- és visszaút között legalább egy szombatról vasárnapra virradó éjszakának el kell telnie, vagy az oda- és visszaútnak ugyanazon hétvégi napon kell lezajlania. Öt és fél főnél nagyobb létszámú csoportok kisebb csoportokra osztása nem megengedett, ebben az esetben csoportos kedvezmény vehető igénybe.

A City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele.

Gyermekek esetében a Szlovákián és Csehországon át történő forgalomban  gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez, míg Ausztrián át utazva a gyermekek szüleik vagy nagy szüleik kíséretében díjmentesen utazhatnak. A nem családtag gyerekek mindegyike az alapdíj felét kell, hogy megfizesse.

 

CityStar menetjegyek példaára Szlovákián és Csehországon át:

  ICE nélkül   ICE-vel      
  2. osztály 1. osztály 2. osztály 1. osztály
Alapdíj (1 felnőtt) 208 € 309 € 230 € 343 €
1 felnőtt, 1 gyerek  260 € 386,30 € 287,50 € 428 €
1 felnőtt, 3 gyerek  364 € 540,80 € 402,50 € 600 €
2 felnőtt, 2 gyerek  416 € 618 € 460 € 686 €
4 felnőtt  520 € 772,50 € 575 € 857,50 €

 

A CityStar menetjegyek alapdíja Ausztrián át:

ICE nélkül   ICE-vel      
2. osztály 1. osztály 2. osztály 1. osztály
176,60 € 264,40 € 198,60 € 298,40 €

 

InterRail

Amennyiben körutazást szeretne tenni Németországban, vagy egy régió összes látványosságát szeretné felfedezni, az InterRail-bérlettel a legkedvezőbb áron teheti ezt  meg. A bérletek egy hónapon belül 3, 4, 6 vagy 8 szabadon választott napon (melybe az oda- és visszaút napja is beletartozik) használhatók fel, korlátlan utazásra a Deutsche Bahn vonatain. A német határig történő utazáshoz az utasnak kiegészítő csatlakozó menetjeggyel kell rendelkeznie.

 

InterRail bérletek ára Németországba (1. árszint):

  Ifjúsági,
2. osztály
(12-26 éves korig)
Felnőtt,
2.. osztály
Felnőtt,
1. osztály
3 napos, 1 hónapon belüli felhasználással 126 € 194 € 291 €
4 napos, 1 hónapon belüli felhasználással 136 € 209 € 314 €
6 napos, 1 hónapon belüli felhasználással 175 € 269 € 404 €
8 napos, 1 hónapon belüli felhasználással 194 € 299 € 449 €

Gyermekek 12 éves korig a felnőtt ár felét fizetik.

 

A CityStar vagy InterRail menetjeggyel utazóknak az éjszakai vonatokra helyjegyet kell váltaniuk. A fekvőhely kényelme így csak 14 €-ba kerül, de fejenként 29,40 €-ért már kétszemélyes hálófülke is kapható. A német határig történő utazáshoz az InterRail-es utasnak kiegészítő csatlakozó menetjeggyel kell rendelkeznie.


Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy – 2010. július 4-től a kijelölt értékesítő helyeken és járatokon – euróban is fizethetők. Az ajánlatok részleteiért hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

2010. augusztus 19-től: 1 euró = 280 Ft.

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről:
06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99