Nagyvárad, Kolozsvár
Budapest – Nagyvárad – Kolozsvár
Nagyvárad (Oradea) a Budapestről induló napi három pár InterCity vonat egyikével akár már egy nap alatt is könnyen megjárható és felfedezhető – s olyan látványosságokkal lehetünk gazdagabbak utunk során, mint a Fekete Sas szálló üvegmozaikkal fedett passzázsa, az ortodox Holdas-templom, vagy a püspöki székesegyház. A város és környéke azonban hosszabb kirándulásokra is ideális, többek közt a közeli Félixfürdő-nek is köszönhetően.
Mátyás király szülővárosa, Kolozsvár (Cluj-Napoca) nemcsak épített örökségével idézi fel Erdély történelmét, hanem a vidék nagyjainak végső nyughelyet adó Házsongárdi temetővel is. Mindkét célállomásra napi négy pár, minőségi kocsikkal közlekedő vonattal biztosítunk eljutási lehetőséget.
A Hargita és Ady Endre InterCity-kben valamint a Corona nemzetközi gyorsvonatban az Utasellátó étkezőkocsija is közlekedik, amelynek étel- és italválasztéka itt tekinthető meg.
A Hargita InterCity-vonaton húsvéttól október végéig kerékpárszállító kocsi is közlekedik. A kerékpárjegy ára irányonként 5 €!

Menetrendek és árajánlatok:
| 6430 | IC 367 | IC 363 | IC 365 | 407 | |
| Hargita | Bihar | Ady Endre | Corona | ||
| Budapest-Keleti | 6:40 | 9:40 | 13:40 | 17:40 | |
| Szolnok | 8:04 | 11:04 | 15:04 | 19:03 | |
| Püspökladány | 6:33 | 9:10 | 12:10 | 16:10 | 20:10 |
| Berettyóújfalu | 7:06 | 9:46 | 12:40 | 16:40 | 20:40 |
| Oradea (Nagyvárad) | 9:18 | 11:55 | 14:42 | 18:57 | 22:52 |
| Cluj-Napoca (Kolozsvár) | 14:39 | 17:47 | 21:39 | 1:27 |
| 406 | IC 364 | 6415 | IC 366 | IC 362 | |
| Corona | Ady Endre | Hargita | Bihar | ||
| Cluj-Napoca (Kolozsvár) | 2:16 | 6:23 | 10:24 | 15:12 | |
| Oradea (Nagyvárad) | 4:57 | 9:03 | 11:07 | 13:02 | 18:03 |
| Berettyóújfalu | 5:20 | 9:20 | 11:20 | 13:20 | 18:20 |
| Püspökladány | 5:50 | 9:50 | 11:50 | 13:50 | 18:50 |
| Szolnok | 6:55 | 10:55 | 14:55 | 19:55 | |
| Budapest-Keleti | 8:20 | 12:20 | 16:20 | 21:20 |
A vonatok nevére vagy vonatszámára kattintva letöltheti azok részletes menetrendjét és kocsiösszeállítását.
A vonal teljes menetrendje pdf formátumban itt tölthető le.
Kirándulójegyek Budapestről oda-vissza utazásra, 4 napos érvénytartammal, kizárólag 2. osztályra:
Nagyvárad: 21 €
Kolozsvár: 31 €
"Fortuna" menetjegyek egy útra:
Csak a Bihar és Ady Endre InterCity-kre és a Corona nemzetközi gyorsvonatra:
Kolozsvárra 19 €-ért
A "Fortuna"-menetjegyek legalább 7 nappal a vonat indulása előtt válthatók meg, korlátozott számban, kizárólag adott napra, és csak a fenti vonatokra. Cseréjük és visszatérítésük nem lehetséges.
A "Fortuna"-menetjegyek elfogyta esetén további menetjegyeket korlátozások nélkül az alábbi árakon válthat - az oda-vissza érvényes menetjegyek esetében egy hónapos érvénytartammal - Budapestről:
| egy útra | oda-vissza | |||
| 2. osztály | 1. osztály | 2. osztály | 1. osztály | |
| Nagyvárad | 18,20 € | 27,60 € | 28,00 € | 42,40 € |
| Kolozsvár | 31,70 € | 47,50 € | 48,80 € | 73,20 € |
(A kedvezményes menetjegyek bármely magyarországi állomásról kiindulva megválthatók, ekkor az ár mértékét a román határig tartó útvonal hossza határozza meg.)
Kedvezményes kishatárforgalmi menetjegyek - kizárólag 2. osztályra, egy útra 2 nap, oda-vissza utazásra 4 nap érvényességgel az alábbi árakon válthatók:
Püspökladány és Nagyvárad között egy útra 6,00 €, oda-vissza 8,80 €
Berettyóújfalu és Nagyvárad között egy útra 4,20 €, oda-vissza 6,10 €
A fenti menetdíjak a kötelező helyjegyek árát nem tartalmazzák! A helyjegy ára egy irányba 3 €. Gyermekek valamennyi jegyár felét fizetik!
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2012. január 24-től: 1 Euró = 305 Ft
2012. február 1-től: 1 Euró = 300 Ft

