Görögörszág - Thesszaloniki
a velünk élő múlt tanúságtevője
Görögország az emberiség gondolkodását és művészetét a mai napig meghatározó események tanúköveit hordozza hegyek és völgyek között, rég elpusztult, vagy ma is meglévő városok utcáin – a tengerpartra érve pedig az emlékeket hátrahagyva találhatunk kellemes pihenési lehetőséget a fehér sziklák és kőházak közt, a görög vendégszeretet ezernyi formáját élvezve.
A MÁV-START a társvasutakkal közreműködve kedvező árakkal és összeköttetéssel várja a Görögországba utazni szándékozókat. Ennek köszönhetően a nyári szezonban már egyetlen éjszaka alatt eljuthatnak Budapestről Thessalonikibe, Észak-Görögország legfontosabb kikötővárosába. A város tengerpartját azonban nemcsak a hajók uralják, hanem az ottani sétány ugyanúgy kellemes pihenési lehetőséget biztosítanak az ide érkezőknek, mint a több évezred emlékét őrző műemlékek – mint például a bizánci időket idéző, a város jelképévé vált Fehér-torony, az ókori városfalak romjai, vagy a hangulatos utcákkal szabdalt egykori zsidónegyed, a Ladadika. A sok látnivaló azonban csak ízelítő Görögország igazi látványosságaihoz, melyek közül többet is elérhető közelségben találhatunk meg - például a hegyvidéki kolostorok világát: a Meteorákat, és a csak férfiak által látogatható Athos-hegyi köztársaságot vagy az Olümposz lábánál fekvő napsütötte tengerpari üdülőhelyeket, köztük a közkedvelt Paralia-t is, de kedvező kiindulási pont lehet ez egy athéni továbbutazáshoz is.
A közvetlen összeköttetést biztosító, Belgrádon és Skopjén át közlekedő közvetlen fekvőhelyes kocsiban, ahol vetett ágyban, az utasok kényelmét és biztonságát garantáló kocsikísérő felügyelete mellett tölthetik az éjszakát, hogy másnap kipihenten kezdhessék a napot a tengerparton, vagy éppen egy hegyvidéki túrával.
Menetrendek:
A Budapest-Thessaloniki közötti közvetlen fekvőhelyes kocsi Budapestről 2010. június 11. és szeptember 18. között az Avala InterCity-vel, Thessaloniki-ből 2010. június 12. és szeptember 18. között a Hellas Expresszel indul mindennap, az alábbi menetrendek szerint:
| 345/335 | 334/344 | |
| 13:00 | Budapest Keleti pu. | 14:55 |
| 14:50 | Kiskőrös | 13:09 |
| 15:24 | Kiskunhalas | 12:35 |
| 17:06 | Subotica (Szabadka) | 10:53 |
| 12:54 | Thessaloniki | 17:05 |
A vonat részletes menetrendje és kocsiösszeállítása itt tölthető le.
Árajánlatok:
A City-Star menettérti jegyeknek köszönhetően az egyedül utazók és a kis létszámú csoportok is kedvező áron utazhatnak Thessalonikibe. Akár egy négyfős baráti társaság, akár egy háromgyerekes család vállalkozik utazásra, a CityStar minden kombinációban jó választást jelent!
City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele, gyermekek esetében pedig gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez.
A City-Star alapdíj ára: 2. osztályon: 109 €; 1. osztályon: 165 €
Példaárak:
| 2. osztály | 1. osztály | |
| 1 felnőtt, 1 gyerek | 136,20 € | 206,30 € |
| 1 felnőtt, 3 gyerek | 190,70 € | 288,80 € |
| 2 felnőtt, 2 gyerek | 218,00 € | 330,00 € |
| 4 felnőtt | 272,50 € | 412,50 € |
A fekvőhelyes kocsiban ezen felül az alábbi díjakat is meg kell fizetni személyenként és irányonként:
6 ágyas fülkében: 13,40 €
4 ágyas fülkében: 20 €
Aktuális euró árfolyam
A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy – 2010. július 4-től a kijelölt értékesítő helyeken és járatokon – euróban is fizethetők. Az ajánlatok részleteiért hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.
A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:
2010. szeptember 14-től: 1 euró = 290 Ft.




