Bulgária - Szófia
Bulgária hegyei, a köztük megbúvó kolostorok, és a hegyek tetején, vagy éppen lábuknál fekvő városok miatt akkor is érdemes ellátogatni az országba, ha a tengerpartokon véget ért a szezon – vagy még el sem kezdődött.

Szófiában az ókori, vagy épp a Török Birodalom által hátrahagyott műemlékek és romok érdekes ellenpontjai az ortodox katedrálisoknak, vagy a századfordulón szabaddá vált ország azon törekvésének, hogy fővárosa bármely európai nagyvárossal felvehesse a versenyt. A város a téli sportokat is kitűnően szolgáló Vitosa-hegység lábainál fekszik, aki azonban a hegyekre még több élményre vágyik, délebbre utazva eljuthat a Világörökség listájára felvett Rila kolostorhoz is, a bolgár egyházi élet legszebb és legnagyobb fellegvárába is.

Romániából érkezve egyetlen átszállással elérhető a bolgár függetlenség egyik legfontosabb állomása, Veliko Tarnovo is. A kanyargós hegyi utcák felett a Carevec vára őrködik, amely igen gyakran egy Európában is egyedülálló hang- és fényelőadás kulisszájává is válik.

Bulgáriába a MÁV-START a társvasutakkal közösen számos menettérti kedvezményt kínál, amellyel mind az egyéni utazok, mind a kisebb csoportok megtalálhatják számításukat. Valamennyi viszonylatra válthatók kedvezményes menettérti jegyek, az egy útra szóló jegyekhez képest közel féláron, amelyekből gyermekeknek további 50% kedvezményt is biztosítunk. Ezeknek a jegyeknek az ára útvonalfüggő.
A City-Star menettérti jegyek különösen a kis létszámú csoportok kínálnak kedvező eljutást. Akár egy négyfős baráti társaság, akár egy háromgyerekes család vállalkozik utazásra, a CityStar minden kombinációban jó választást jelent!
City-Star jeggyel maximum 5 felnőtt és 1 gyermek utazhat együtt, vagy pedig minden egyes felnőtt helyett legfeljebb két gyermek. Az első felnőtt a City-Star alapdíját fizeti meg (egyedül utazó gyermekek ennek a felét), míg a minden egyes további felnőtt esetében az alapdíj fele, gyermekek esetében pedig gyermekenként az alapdíj negyede adódik hozzá a menetdíj összegéhez.
A City-Star alapdíj számításánál a magyar és a bolgár szakasz hosszúsága is számít. A részletes ajánlatokat az egyes viszonylatoknál találhatja meg, vagy érdeklődjön jegykiadóhelyeinken.
Menetrendek és árajánlatok
A közvetlen hálókocsi Budapestről a Beograd, Szófiából a Balkan-Express nemzetközi gyorsvonattal indul az alábbi menetrend szerint:
| 341 491 |
490 340 |
|
| 23:00 | Budapest Keleti pu. | 5:04 |
| 17:30 | Sofia | 11:40 |
A részletes menetrendek és kocsiösszeállítások az alábbi linkeken tölthetők le:
Balkan-Express (a Bolgár Vasutak oldalán)
City-Star menetjegy alapdíja Szófiába, 2. osztályon: 77 €
Példaárak:
| 1 felnőtt, 1 gyerek | 96,30 € |
| 1 felnőtt, 3 gyerek | 115,50 € |
| 2 felnőtt, 2 gyerek | 154,00 € |
| 4 felnőtt | 192,50 € |
A hálókocsi igénybevételéhez a következő menetdíjakat is meg kell fizetni irányonként (City-Star menetjegy esetén minden egyes utasnak):
| 3 ágyas fülkében (Tourist) | 13,00 € |
| 2 ágyas fülkében (Double) | 19,50 € |
| 1 ágyas fülkében (Single)* | 45,50 € |
* 1 ágyas (Single) fülke foglalása esetén 1. osztályú menetjegyet kell váltani!

