BUDAPEST-BÉRLET

2009. január 1-jétől új bérlettel lehet utazni a fővárosban. Ezzel a város határain belül a BKV járművei, a MÁV-START elővárosi vonatai és a VOLÁNBUSZ elővárosi járatai ugyanazzal a bérlettel korlátozás nélkül igénybe vehetők. A Budapest-bérlettel a főváros határán belül a vasútvonalak és az elővárosi buszok útvonalai is a fővárosi közlekedési
hálózat szerves részévé válnak. A BKV 1150 kilométeres budapesti hálózata 120 kilométer
budapesti vasútvonallal (41 állomással) és a VOLÁNBUSZ 175 kilométeres budapesti hálózatával (131 megállópárral) egészül ki.
A BUDAPEST-BÉRLET ÉRVÉNYESSÉGE
A bérletek a hónap bármely napjától megválthatók. Érvényesek a BKV hálózatán (villamoson, trolibuszon, földalattin, metrón, fogaskerekűn) a vonalak teljes hosszán,
HÉV-en Budapest közigazgatási határáig, autóbuszon a Budapest közigazgatási határán kívüli első megállóig.
A Budapest-bérlettel a MÁV-START és a VOLÁN-társaságok elővárosi járatain, a fővároson belüli utolsó megállóhelyig (az ún. határponti megállóhelyig) lehet utazni.
A Budapest-bérletet a fővároson kívüli 192 településről érkező utasok is használhatják. Ebben az esetben a 192 település és az adott vonat budapesti határponti megállóhelye
közötti szakaszra kell csak megváltaniuk a bérletet, illetve a jegyet. Ezáltal megtakarítást érhetnek el.
A BUDAPEST-BÉRLET ÁRAI 2010. február 1-JÉTŐL
| Kétheti Budapest-bérlet | 6 500 Ft |
| Havi Budapest-bérlet | 9 800 Ft |
| Havi Budapest-bérlet mozgáskorlátozottaknak | 8 500 Ft |
| Havi Budapest-bérlet tanulóknak | 3 850 Ft |
| Havi Budapest-bérlet nyugdíjasoknak | 3 700 Ft |
| Negyedéves Budapest-bérlet (100 napig érvényes) | 29 400 Ft |
| Negyedéves Budapest-bérlet tanulóknak (100 napig érvényes) | 11 550 Ft |
| Negyedéves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak (100 napig érvényes) | 11 100 Ft |
A BUDAPEST-BÉRLETET ÁRUSÍTÓ PÉNZTÁRAK
A Budapest-bérlet megváltható a BKV valamennyi, valamint a MÁV-START és aVOLÁNBUSZ kijelölt pénztáraiban. (Az éves, valamint negyedéves bérletek és a havi Budapest-bérlet kisgyermekeseknek és mozgáskorlátozottaknak csak a BKV pénztáraiban vásárolhatók meg.)
Felhívjuk figyelmüket arra, hogy a havi Budapest-bérlet a hagyományos BKV-szelvény mellett más megjelenési formákban is forgalomba kerül. 2009. január 1-jétől a MÁV-START és a VOLÁNBUSZ pénztáraiban megvásárolt bérletek helyi nyomtatással készülnek.
A BUDAPEST-BÉRLETEK CSERÉJE ÉS VISSZAVÁLTÁSA
A bérletek a szolgáltató cégek szabályozása szerint cserélhetők és visszaválthatók, de mindig csak az a cég cseréli vagy váltja vissza azokat, amelyik kiadta.
További információk:
| MÁVDIREKT Tel.: 06 (40) 49 49 49 informacio@mav-start.hu |
|
| BKSZ Kht. 1068 Bp., Benczúr u. 41. Tel.: (06-1) 413-4794 Fax:: (06-1) 413-4790 www.bksz.hu |
|
| BKV Zrt. 1072 Budapest, Akácfa u. 18. Tel.: (06-1) 461-6688; 06-80-40-66-88 www.bkv.hu |
|
| Volánbusz Zrt. 1091 Bp., Üllői út 131. Tel.: (06-1) 382-0888 www.volanbusz.hu |

