Kedvezmények oda-vissza utazásra

A több néha kevesebb - ha oda-vissza utazásra váltja meg menetjegyét, számos közép- és kelet-európai országba jóval kevesebbet kell fizetnie, mintha külön-külön venné meg az oda- és visszaútra szóló menetjegyeket. Sőt, egyes országokba a kedvezmény mértékének köszönhetően csak az odautat kell megfizetnie, illetve az oda-vissza utazás még az egy útra szóló menetjegynél is olcsóbb.

Érdemes tudni, hogy:

- oda-vissza utazás bármely magyar állomásról a célország bármely állomására történhet

- ezeknek a menetjegyeknek is 1 hónap az érvényessége

- az oda- és visszaútnak nem kell ugyanarra az útvonalra esnie, így akár kisebb-nagyobb körutazások is tehetők (Brassóba például odaúton Csíkszeredán, visszaúton pedig Segesváron át is lehet így utazni)

- a kiindulási- és célállomásoknak egyáltalán nem kell megegyezniük (így a kedvezmény pl. egy Debrecen-Kassa és egy Pozsony-Szeged utazásra is érvényesíthető, ha azok egy jegyre kerülnek)

- az oda- és visszaút kocsiosztályának azonban meg kell egyeznie

- az útmegszakítás az érintett vasutak belső szabályai szerint engedélyezett (egyes esetekben az útmegszakítást az állomáson igazolni kell, illetve bizonyos tranzitországokban az útmegszakítás nem engedélyezett)

Az egyes országokra és városokra kattintva további információkat kaphat a fő látványosságokról, az eljutási lehetőségekről, és a további kedvezményes árakról is. Ha egyes országokat illetve városokat nem talál a táblázatban, akkor azokra másfajta, illetve kedvezőbb árú oda-vissza érvényes menetjegyekből válogathat. Ezekhez keresse fel a következő oldalakat: kirándulójegyek, viszonylati kedvezmények és CityStar.

A táblázatban felsorolt árak budapesti indulásra illetve érkezésre, valamint 2. osztályú menetjegyekre vonatkoznak, a közvetlen vonatok útvonalán. A menettérti kedvezmények azonban valamennyi viszonylaton 1. osztályon is igénybe vehetők. Az 1. osztályú menetjegyek a 2. osztályúakhoz képest körülbelül másfélszer többe kerülnek.

A jegyek ára az esetlegesen kötelező helyjegyek árát, valamint a fekvőhelyes- vagy hálókocsi igénybevételét nem tartalmazzák, ezeket külön kell megvásárolni.

Ha az utazás nem Budapestről történik, a jegy árát a kiindulási állomástól a magyar határig megtett útvonal hossza határozza meg.

Gyermekek a lenti áraknak csak a felét fizetik.

 

Célország Célállomás Kedvezmény mértéke Példaárak Budapestről oda-vissza, 2. osztályon
Szlovákia minden célállomás MÁV: 60 %
ZSSK: 55 %
Nyitra: 18,60 €
Nagyszombat: 30,00 €
Trencsén: 38,40 €
Zsolna: 46,40 €
Csehország minden célállomás 40 % Prága: 96,80 €
Brno: 55,60 €
Breclav: 48,00 €
Olomouc: 66,60 €
Ostrava: 76,20 €
Lengyelország minden célállomás 40 % Krakkó: 96,60 €
Varsó: 113,20 €
Katowice: 91,40 €
Auschwitz: 89,00 €
Gdansk:124,20 €
Wrocław: 107,20 €
Poznan: 113,20 €
Łódz: 110,00 €
Románia minden célállomás MÁV: 50 %
CFR: 45 %
Nagyvárad: 28,00 €
Arad: 28,00 €
Temesvár: 36,80 €
Szatmárnémeti: 36,60 €
Kolozsvár: 48,80 €
Marosvásárhely: 58,20 €
Csíkszereda, Brassó: 71,40 €
Bukarest: 83,80 €
Szlovénia minden célállomás – közvetlen magyar-szlovén átmenetben MÁV: 60 %
SZ: 50 %
Muraszombat: 26,60 €
Ptuj: 37,00 €
Maribor: 42,40 €
Postojna: 68,60 €
Lesce Bled: 65,20 €
minden célállomás – Horvátországon át MÁV: 60 %
HZ, SZ: 30 %
Ljubljana: 64,80 €
az Istria nemzetközi gyorsvonaton MÁV: 60 %
SZ: 65 %
Ljubljana: 51,60 €
Postojna: 57,30 €
Maribor: 47,10 €
Koper: 67,50 €
Horvátország minden célállomás 60 % Zágráb: 30 €
Rijeka: 49,80 €
Split: 68,80 €
Eszék: 24,40 €
az Istria nemzetközi gyorsvonaton, Szlovénián át MÁV, HZ: 60 %
SZ: 65 %
Pula: 75,70 €
Bosznia minden célállomás MÁV, HZ: 60 %
ZFBH/ZRS: 25 %
Sarajevo: 53,60 €
Szerbia minden célállomás 60 % Szabadka: 15,60 €
Újvidék: 23,80 €
Montenegro minden célállomás 60 % Podgorica: 73,40 €
Macedónia minden célállomás MÁV, ZS: 50 % Skopje: 93,60 €
Bulgária minden célállomás – Szerbián át MÁV, ZS: 50 %
BDZ: 30 %
Szófia: 86,60 €
Plovdiv: 102,60
minden célállomás – Románián át MÁV, CFR: 50 %
BDZ: 30 %
Várna: 112,00 €
Burgas: 123,00 €
Törökország minden célállomás – Szerbián át MÁV, ZS, BDZ: 50 % Isztambul: 134,20 €
minden célállomás – Románián át MÁV, CFR, BDZ: 50 % Isztambul: 149,00 €
Ukrajna minden célállomás MÁV: 50 %
UZ: 30 %
Kijev: 84,40 €
Lvov: 56,40 €
Odessza: 92,40 €
Harkov: 101,20 €
Szimferopol: 125,00 €
Oroszország minden célállomás – Ukrajnán át MÁV: 50 %
UZ, RZD: 30 %
Moszkva: 144,80 €
Szentpétervár: 176,40 €

Aktuális euró árfolyam

A megadott árak a MÁV-START Zrt. által meghatározott árfolyamon forintban, vagy - bármely nemzetközi pénztárunkban, illetve összes nemzetközi járatunkon – euróban is fizethetők. Ha nemzetközi utazásához több információt szeretne kapni, kérjük, hívja a MÁVDIREKT-et a 06 (40) 49 49 49-es számon, vagy keresse föl nemzetközi jegykiadó helyeinket.

A nemzetközi jegyek vásárlásakor alkalmazott árfolyam:

2012. április 6-tól: 1 Euró = 295 Ft

2012. május 7-től: 1 Euró= 290 Ft

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről:
06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99