2012. május 14. | Hír

Továbbra is érdemes vonattal utazni a repülőtérre

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 1-es termináljának bezárása és a forgalom 2-es terminálra való átterelése a repteret vonattal megközelítőket is érinti, mivel a vasúti megállóhely az 1-es terminál mellett található. A 2-es terminál eléréséhez a vasúti megállóhelytől további utazásra van szükség, a budapesti 200E buszjárattal. A MÁV-START és a Budapesti Közlekedési Központ együttműködése alapján kedvezményes repülőtéri autóbuszjegy előzetes váltására van lehetősége azoknak, akik vonattal Ferihegy vasúti megállóhelyig utaznak. A 260 forintos, Ferihegy 1 és 2 között, a 200E és éjszakai 900-as buszjáratokon érvényes kiegészítő buszjegy megváltására a vonatjegy vásárlásakor, a jegykiadógéppel felszerelt vasúti pénztárakban van lehetőség. Az új jegynek köszönhetően a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre való eljutáshoz továbbra is érdemes a vonatot választani, hiszen például a Nyugati pályaudvarról 20 perc alatt Ferihegy megállóhelyre ér a vonat, ezen kívül az InterCity járatokkal többek között Miskolcról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Hajdúszoboszlóról, Püspökladányból, Szegedről, Kecskemétről és Szolnokról átszállás nélkül lehet eljutni a megállóhelyre. Az új kiegészítő jeggyel bárhonnan is érkeznek az utasok a MÁV-START vonataival a Ferihegy 1-hez, már utazásuk kezdetén megvásárolhatják a kiegészítő jegyet a budapesti buszjáratokra, a 2-es terminálhoz. A kedvezményes buszjegyek a budapesti 200E és a 900-as autóbuszokra érvényesek Ferihegy vasúti megálló és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es terminálja között.

A tarifarendszer fokozatos integrációja közös célkitűzés, amelynek egy fontos eleme valósul meg a közös reptéri jeggyel, hiszen az utasok számára eddig bosszúságot okozott, hogy külön vasúti jegyet és buszjegyet kellett két különböző helyszínen váltaniuk ahhoz, hogy eljussanak vonattal, majd busszal a 2-es terminálra. Az ilyen utazások száma az 1-es terminál bezárásával nőni fog, ezért is fontos előrelépés a jegyek integrációja.

Az eseti utazásokhoz használt jegyeken túl a BKK által kibocsátott 24 órás, 72 órás jegyek és a bérletek már egységesek, és érvényesek Budapest határán belül, így a Nyugati pályaudvarról Ferihegy 1-hez közlekedő vonatokra is, az InterCity vonatok kivételével.

A ferihegyi vonatok menetrendjéről és a kedvezményes buszjegyről részletes tájékoztatás a vasúttársaság honlapján, a www.mav-start.hu oldalon található, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán kérhető.

MÁV-START Zrt.

Budapesti Közlekedési Központ

Friss hírek

Hír

Lengyel_menetrendvaltozasok 2013. júniustól

2013.június 9-től – szeptember 1-ig módosulások várhatók.

Hír

Elkészült az új FLIRT-vonatok látványterve

A járművek klimatizáltak, alacsonypadlós kialakításúak, a belső tér akadálymentesen átjárható.

Hír

Nyolc újonnan kialakított kerékpárszállító-kocsiban is utazhatnak a biciklisek

Az újonnan kialakított járműveken túl kedvezményes, kerékpáros túrajeggyel is várja a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz kirándulókat a MÁV-START.

Hír

Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat a Balatonnál

Az utazók körében népszerű motorvonatok, babakocsis, kerekes székes és kerékpáros utazásra is megfelelő körülményeket biztosítanak.

Hír

Jubileumokat ünnepelnek Szegeden

Május 11-én, szombaton járműbemutató és nyílt nap várja a nagyközönséget a Szegedi Nagyállomáson.

Hír

Műszaki okok miatt módosul egyes Romániába közlekedő nemzetközi vonatok menetrendje

A módosulás 2013. május 9-től további intézkedésig tart.

Hír

Hosszabb nyitva tartási idővel várja utasait a Ferihegy vasútállomáson lévő pénztár

A pénztár minden nap 4:00-23:00 között áll az utasok rendelkezésére.

Hír

Útjára indult a Mátyás Király Mozdony

A vasúttársaság Hunyadi Mátyás 555 évvel ezelőtti királlyá választása előtt tiszteleg az arany-fekete színekben felmatricázott járművel, amely holnaptól Romániában is közlekedik.

Sajtószoba

Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik

Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

Hírkereső :
A keresett szó vagy kifejezés

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe