2012. május 4. | Hír

Újabb önkéntes graffitimentesítés Ferihegy vasúti megállónál

A MÁV önkéntesei, felújítva a tavalyi sikeres vasút tisztítási sorozatukat újra a tettek mezejére léptek, visszatérve egy korábbi helyszínre, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett található Ferihegy vasúti megállóhely gyalogos felüljárójára, ahonnan eltávolították a decemberi önkéntes takarítás óta keletkezett graffitiket.

Évről évre jelentős erőforrásokat emészt fel a vasúti területek tisztaságért folytatott küzdelem. A vonatok, állomások és egyéb vasúti területek esetében tapasztalható szennyezések, szemetelések, valamint a graffitik rontják az utasok komfortérzetét, jelentős presztízsveszteséget okozva a magyar vasúttársaságoknak.

A mai akció újabb állomása a tavaly nyáron útjára indított „Tisztán Robogjunk” kampánynak, amellyel a közvélemény figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a vasút tisztaságának megőrzése közös ügy és közös felelősség.

A kampány keretében szervezett korábbi graffitimentesítési akciók során a XVIII. kerületi Lakatos utcai felüljáró polikarbonát felületéről, majd a péceli vasútállomás várótermének belső felületéről sikerült a graffitit maradéktalanul eltávolítaniuk az önkéntes vasutasoknak.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Friss hírek

Hír

Vízosztás vasútállomásokon

A MÁV folyamatosan méri a sínhőmérsékletet.

Hír

Vízosztás vasútállomásokon

A MÁV folyamatosan méri a sínhőmérsékletet.

Hír

Ötszáz vasutas önkéntes teszi rendbe az állomásokat

Felelős gondoskodással az utasokért!

Hír

A vasút rejtett világa feltárul a Múzeumok Éjszakáján

Matricázott mozdonyok találkozója, nosztalgiavonatozás, Utasellátó kiállítás, automata forgalomirányító központok, IC+ gyártás kulisszatitkai.

Hír

Nyári kampány a vasútátjárós balesetek megelőzéséért

A MÁV Zrt. egyike a legbiztonságosabban működő vasúttársaságoknak Európában.

Hír

A MÁV-START meleg étellel segíti az árvízvédelemben dolgozókat

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a holnapi napon a főváros dunai szakaszán védekezők között fogja az ételt szétosztani.

Sajtószoba

Csak nemdohányzóként közlekedhetnek az ún. RIC jeles kocsik

Szeptember 30-tól lép érvénybe az UIC új szabálya.

Hírkereső :
A keresett szó vagy kifejezés

Állomáskereső

 

MÁVDIREKT

telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége belföldről: 06 (40) 49 49 49,
külföldről: +36 1 444 44 99

Bejelentkezés az e-Ticketbe