2010. február 9. | Hír
Kisiklott egy vasúti kocsi a Nyugati pályaudvaron
A Budapest-Nyugati pályaudvaron, fél kilenckor a pályaudvarra behaladó, Szolnokról érkező személyvonat utolsó előtti kocsija négy tengellyel – valószínűleg műszaki hiba miatt – kisiklott.
A Nyugati pályaudvaron a siklás miatt több vágányon is szünetel a vasútforgalom. Emiatt 15-30 perces késések előfordulhatnak. A nagyobb késések és torlódások elkerülése érdekében a monori helyi vonatokat 10 óra után nem indítják el. Helyettük a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Továbbá, a Lajosmizsére közlekedő vonatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda érkeznek a forgalom helyreállításáig.
A siklás következtében személyi sérülés nem történt. A MÁV Zrt. szakemberei a baleset körülményeinek vizsgálatát megkezdték. A kocsi beemelését és a helyreállítást a vizsgálat után kezdik el. Várhatóan a kora délutáni órákban indulhat meg a közlekedés az érintett vágányokon.
A vonatközlekedésről tájékozódhatnak a MÁVDIREKT 06 40 49-49-49-es, helyi tarifával hívható telefonszámán.
A késések miatt utasaink szíves türelmét és megértését kérjük.
Budapest, 2010. február 9.
MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság – MÁVINFORM
Hír
Vágányzári hírek
A belföldi és a nemzetközi vonatközlekedés változásai, pályafelújítások, módosított menetrendek.
MÁV közlemény
A MÁV utasbarát és biztonságos vasúti szolgáltatások nyújtására törekszik
Hír
Változott a menetrend a Budapest–Székesfehérvár vonalon
Augusztus végén a Budapest–Székesfehérvár vonal átépítése újabb szakaszhoz érkezett.
Hír
Augusztus 30-tól változik a vonatok menetrendje, véget ér a nyári menetrendi időszak
Augusztus 30-tól módosul a belföldi menetrend.
Hír
Új értékesítési pont Ceglédbercelen
Augusztus 5-től új jegyárusító nyílik Ceglédbercelen
Hír
Augusztus 1-jétől már csak az újonnan kiadott hatósági igazolványok érvényesek
Hír
Fótújfalu megállóhelyen szünetel a menetjegy kiadás
Július 7-től szünetel a jegykiadás
Sajtószoba
Euró elfogadása a nemzetközi menetjegyek megvásárlásakor
2010. július 4-től bizonyos pénztárainkban elfogadjuk az eurót is fizetőeszközként
Sajtószoba
Kerékpárszállítási lehetőségek fejlesztése
2010-ben folytatjuk a kerékpárszállítási fejlesztéseinket, elsősorban a balatoni térségben.
Sajtószoba
Kijelölt pénztárainkban BKV-jegyek, IC pótjegyhez pedig kedvezményes 24 órás jegy váltható
Továbbra is megvásárolhatja BKV jegyét, ill. IC-pótjegy váltása esetén kedvezményes 24 órás BKV-jegyét a „BKV jegyértékesítés" feliratú pénztárainkban.
Hír
Számlakiadás már az e-Ticket rendszerben is
Az interneten vásárolt jegyek után igényelje a jegyről szóló számlát is a netes felületen!
Hír
1.sz. menetrendi módosítás március 28-tól
2010. március 28-tól életbe lép a 2009/2010. évi menetrend 1. számú módosítása
Hír
Egysoros sorban állás a Keleti pályaudvaron
Egysoros sorban állási rendszert vezettünk be a Keleti pályaudvaron.
Közlemény
Regisztrációs jegy március 1-jétől a vasúti utazásban
A MÁV-START Zrt. 2010. március 1-jétől a módosított 48/2007. (IV.26) GKM rendelet előírásainak megfelelően a vasúti utazásban bevezeti a regisztrációs jegyet.
Közlemény
Tájékoztató a vasutas nyugdíjasok és családtagjaik arcképes igazolvány érvényesítéséről
Tájékoztatjuk a vasutas nyugdíjas és a családtagjaik arcképes igazolvánnyal rendelkezőket, hogy az igazolványok érvényesítése 2009. január 15-én elkezdődött.

