2010. január 22. | Hír
Tarifaváltozás a vasúti személyszállításban
Tájékoztatjuk Tisztelt Utasainkat, hogy a 48/2007.(IV.26) GKM rendelet 2010. február 1-jétől hatályos módosítása alapján változnak a helyközi közösségi közlekedés tarifái, így a vasúti személyszállítás díjai is. Az új árakat tartalmazó díjtáblázatot, ahol tételesen megtalálhatóak a menetjegyekre és bérletekre vonatkozó információk is, ide kattintva érhetik el.
Az elővételben 2010. január 31-ig vásárolt menetjegyek árait nem érinti a módosítás.
A regisztrációs menetjegyet, a 85/2007. (IV.25) Kormányrendelet alapján díjmentes utazásra jogosult utasok részére, pl.6 éven aluli gyermekek, és 65 éven felüli utasok, a vasúti utazásához március 1-jétől szükséges bevezetnie a MÁV-START Zrt-nek. A regisztrációs menetjegy gyakorlati alkalmazásáról hamarosan a honlapunkon is részletes tájékoztatást olvashatnak.
A módosítás kitér a pótdíjak megváltozására is, azonban a módosított, megemelt pótdíjak csak 2010. július 1-jétől lesznek érvényesek.
Utasainkat segíti az informálódásban a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámon.
MÁV-START Zrt.
Hír
Vágányzári hírek
A belföldi és a nemzetközi vonatközlekedés változásai, pályafelújítások, módosított menetrendek.
MÁV közlemény
A MÁV utasbarát és biztonságos vasúti szolgáltatások nyújtására törekszik
Hír
Változott a menetrend a Budapest–Székesfehérvár vonalon
Augusztus végén a Budapest–Székesfehérvár vonal átépítése újabb szakaszhoz érkezett.
Hír
Augusztus 30-tól változik a vonatok menetrendje, véget ér a nyári menetrendi időszak
Augusztus 30-tól módosul a belföldi menetrend.
Hír
Új értékesítési pont Ceglédbercelen
Augusztus 5-től új jegyárusító nyílik Ceglédbercelen
Hír
Augusztus 1-jétől már csak az újonnan kiadott hatósági igazolványok érvényesek
Hír
Fótújfalu megállóhelyen szünetel a menetjegy kiadás
Július 7-től szünetel a jegykiadás
Sajtószoba
Euró elfogadása a nemzetközi menetjegyek megvásárlásakor
2010. július 4-től bizonyos pénztárainkban elfogadjuk az eurót is fizetőeszközként
Sajtószoba
Kerékpárszállítási lehetőségek fejlesztése
2010-ben folytatjuk a kerékpárszállítási fejlesztéseinket, elsősorban a balatoni térségben.
Sajtószoba
Kijelölt pénztárainkban BKV-jegyek, IC pótjegyhez pedig kedvezményes 24 órás jegy váltható
Továbbra is megvásárolhatja BKV jegyét, ill. IC-pótjegy váltása esetén kedvezményes 24 órás BKV-jegyét a „BKV jegyértékesítés" feliratú pénztárainkban.
Hír
Számlakiadás már az e-Ticket rendszerben is
Az interneten vásárolt jegyek után igényelje a jegyről szóló számlát is a netes felületen!
Hír
1.sz. menetrendi módosítás március 28-tól
2010. március 28-tól életbe lép a 2009/2010. évi menetrend 1. számú módosítása
Hír
Egysoros sorban állás a Keleti pályaudvaron
Egysoros sorban állási rendszert vezettünk be a Keleti pályaudvaron.
Közlemény
Regisztrációs jegy március 1-jétől a vasúti utazásban
A MÁV-START Zrt. 2010. március 1-jétől a módosított 48/2007. (IV.26) GKM rendelet előírásainak megfelelően a vasúti utazásban bevezeti a regisztrációs jegyet.
Közlemény
Tájékoztató a vasutas nyugdíjasok és családtagjaik arcképes igazolvány érvényesítéséről
Tájékoztatjuk a vasutas nyugdíjas és a családtagjaik arcképes igazolvánnyal rendelkezőket, hogy az igazolványok érvényesítése 2009. január 15-én elkezdődött.

