Hálókocsik a társvasutak üzemeltetésében
Számos célállomásunkra a környező országok hálókocsijai közlekednek - általában a célállomásnak megfelelő, vagy Budapesten át közlekedő vonatok esetében a kiinduló állomás vasúttársaságainak üzemeltetésében. Ezeknek a kocsiknak a felszerelése és szolgáltatásai általában megegyeznek a MÁV-START által nyújtottakkal - a különbség legfeljebb csak az arculatban és a személyzet által kínált ételekben és italokban jelenik meg.
A rendszeresen közlekedő cseh, lengyel és román hálókocsikban a hálókocsijegy ára reggelit is tartalmaz, melynek összetétele az üzemeltetőtől és a foglalt komfortkategóriától függ. A nyújtott szolgáltatás az egyes viszonylatoknál a "szolgáltatás" oszlopban elhelyezett linken tölthető le.
A Metropol EuroNight berlini és prágai hálókocsijaiban zuhanyzó is található, egyes fülkék pedig önálló zuhanyzóval és WC-vel is fel vannak szerelve. Az Ister EuroNight-ban valamint a Dacia és Muntenia nemzetközi gyorsvonatban közlekedő román hálókocsikban a DeLuxe-fülkék külön foglalhatók.
A társvasutak hálókocsijai az alábbi járatokon közlekednek Budapestről
a kocsikat kiállító vasutak, illetve hálókocsitársaságok: JLV = cseh, WARS = lengyel, CFR = román, ZS = szerb. UZ = ukrán, RZD = orosz
egész évben
| célállomás | vonat | kocsiszám és üzemeltető | jegytípusok | 3 ágyas fülke (Tourist) |
2 ágyas fülke (Double) |
1 ágyas fülke (Single) |
szolgáltatás |
| Drezda, Berlin | EN Metropol | 262 JLV |
SparNight | 59 €-tól | 69 €-tól | 129 €-tól | letölt |
| globáldíj | 120 € | 139 € | 199 € | ||||
| felár | 26 € | 39 € | 91 € | ||||
| Katowice, Varsó | EN Metropol / Chopin | 355 WARS |
SparNight | 54 €-tól | 64 €-tól | 114 €-tól | letölt |
| felár | 14 €-tól | 21 €-tól | 49 €-tól | ||||
| Auschwitz, Krakkó | EN Metropol / Silesia | 360 WARS |
SparNight | 45 €-tól | 49 €-tól | 99 €-tól | letölt |
| felár | 14 € | 21 € | 49 € | ||||
| Prága | EN Metropol | 375 JLV |
felár | 14 € | 21 € | 49 € | letölt |
| Brassó, Bukarest | EN Ister | 421, 422 CFR |
"Fortuna" | 49 €-tól | letölt | ||
| felár | 28 € | 42 € | 98 € | ||||
| DeLuxe-fülke felára | 51 € | 110 € | |||||
| Belgrád | Beograd | 425 ZS |
felár | 11 € | 17 € | 39 € | |
| Kijev | Tisza | 428 UZ |
felár | 19 € | 29 € | 58 € | |
| Moszkva | Tisza | 438 RZD |
felár | 29 € | 48 € | 92 € | |
Az év végi időszakban, valamint a nyári szezonban
| célállomás | vonat | kocsiszám és üzemeltető | jegytípusok | 3 ágyas fülke (Tourist) |
2 ágyas fülke (Double) |
1 ágyas fülke (Single) |
szolgáltatás |
| Brassó, Bukarest | Dacia | 414, 415 CFR |
felár | 32 € | 43 € | 99 € | letölt |
| DeLuxe-fülke felára | 51 € | 110 € | |||||
a nyári szezonban
(csak felárak)
| célállomás | vonat | kocsiszám és üzemeltető | 3 ágyas fülke (Tourist) |
2 ágyas fülke (Double) | 1 ágyas fülke (Single) | megjegyzés |
| Bar | EC Avala / Panonija | 379 JLV |
15,40 € | 23,10 € | 53,90 € | |
| Várna | Albena | 378 JLV |
18,20 € | 27,30 € | 63,70 € | Budapestről:szombaton Várnából:vasárnap |
| Burgas | Nesebar | 378 JLV |
18,20 € | 27,30 € | 63,70 € | Budapestről:kedden és pénteken Burgasból:szerdán és szombaton |
| Split | Adria | 361 JLV |
18,20 € | 27,30 € | 63,70 € | Budapestről: kedden és pénteken Split-ből: szerdán és szombaton |
A célállomásokra kattintva több információhoz juthat az oda érvényes árajánlatainkról, és a vonatok útvonalán fekvő látványosságokról, míg a vonat nevére kattintva letöltheti azok részletes menetrendjét és kocsiösszeállítását is. A hálókocsijegy árában bennefoglalt szolgáltatások listáját - képekkel illusztrálva a - "szolgáltatások" oszlopban találja meg.

